Freire már csak nagyban utazik - interjú

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 13. 17:36
A kerékpársport egyik aktív legendája, a háromszoros világbajnok Oscar Freire 14. profi szezonját kezdte el a Mallorca Challenge hetében. Ezalatt sokat változott a kerékpársport, a spanyol bringás szerint rossz irányba. A Rabobank versenyzőjét elszomorítják napjaink doppingbotrányai, de megpróbál inkább saját céljaira, a Miláno-San Remóra, az Amstel Gold Race-re és a világbajnokságra koncentrálni.


A február 15-én 35. évét betöltő Freirével a spanyol AS sportnapilap készített interjút:

- Már a 14. szezonod…

- Első nap Mallorcán az új arcok és új mezek erdejében azt hittem, már senkit nem ismerek. Kevesen maradtak azok közül, akikkel együtt kezdtük, de nem érzem magam öregnek. Még van kedvem versenyezni, és tavaly sikerült is jó szezont zárni. Nem jött össze szakaszgyőzelem a Touron, de nyertem két nagy klasszikust, a Milánó-San Remót, és a Párizs-Tours-t. Idén nem kell indulnom a Touron, kiválaszthatom a céljaimat, ami remélem, hogy megtérül majd.

- Tudod már, hogy meddig folytatod?

- Úgy gondolom, még ezt az évet , s – mint már annyiszor mondtam – a következőt. Amíg fizikálisan jól érzed magad, nem tudod abbahagyni.



- 2009-ben már mondtad, hogy a következő lesz az utolsó éved…

- Rossz passzban voltam. De a tavalyi év jól ment, é a folytatás mellett döntöttem.

- Mi a véleményed arról a helyzetről, amin átmegy a kerékpársport?

- Én egy olyan korszakban éltem, amelyikben mindannyian bajnokok voltunk, ma az ellenkezője folyik. Minden nappal több bolond van ebben a sportágban. Remélem, hogy Riccót egy életre eltiltják. Nem értem, miért nincsenek tisztában a szabályokkal, vagy nem érdekli őket, mit kockáztatnak. Ez nagyon elkeserítő, mert az emberek azt gondolják, hogy mindannyian ugyanilyenek vagyunk. És hiába mondod, hogy nem így van, senki nem hisz neked.

- Adhat okot valami optimizmusra?

- Jó lenne, de csalódás csalódást követ. Minden nap kiderül valami új. Pont ezért kellene minél inkább betartani a szabályokat. De mindig vannak, akiknek ez nem számít.

Reuters
  Fotó: Reuters

- Mi a véleményed Contador ügyéről?

- Nem tudom. Semmi nem frankó.

- Gondolod, hogy lehetett szó ételszennyezésről?

- Szerinte igen, az emberek szerint nem. És ahogy látom, min megy át a kerékpársport, én már senkinek nem tudok hinni. Az újságírók is bármit leírnak anélkül, hogy megbizonyosodnának valamiről. Minden zavaros, semmi nem frankó. Én annak örültem volna, ha nem történt volna semmi. De a kár már bekövetkezett.

- Valverde és valószínűleg Contador nélkül hogyan látod a spanyol kerékpársportot az idei szezonban?

- A Tour lesz nagyon érdekes. Contador nélkül nem látok olyat, aki méltó módon tudná helyettesíteni, és tudná, hogyan kell nyerni. Az utolsó öt Tourt spanyolok nyerték, ami egyszerűnek tűnik, de egyáltalán nem az.



- Korábban aktívan tiltakoztál az olyan szabályok ellen, melyek sértették a versenyzők privát szféráját, de most már nem annyira…

- Minek? Észrevettem, hogy a kerékpárosnak az a szabály, hogy „meneküljön, aki tud”. Mindig így volt. Hogy most egység mutatkozik a rádiók betiltása ellen, azért van, mert a csapatvezetők érdeke. A kerékpáros nem mozdul meg saját magáért.

- Ez a konformizmus az országúton is megvan? Mintha hiányozna az ambíció.

- Nem, de egyre kevésbé koncentrálsz egyes versenyekre. Fiatal koromban nem érdekelt a kockázat. Most szelektálok. Tavaly három fontos sprint volt. Kettőt megnyertem, a SanRemót és Tours-t, s nem jött össze a világbajnokság.

- Azért ez nem újdonság. Mindig kiválasztottad a céljaid.

- Jobban motiválnak a nagy célok. Volt olyan év, amikor sok második vonalas versenyt nyertem, és a csapatom szerint az rossz szezon volt. Többet ér egy nagy verseny, mint hét kicsi.

Reuters
  Fotó: Reuters

- Idén mi a cél?

- Első célom a Milánó-San Remo. Utána az Amstel Gold Race. Majd a világbajnokság.

- Mi a véleményed a világbajnoki pályáról?

- Nem olyan könnyű, mint ahogy mondják. A 20 kilométer neutralizált rész és a 280 versenykilométer már 300. Rossz idő esetén ez iszonyú nehéz lesz. A befutó egy 5 százalékos emelkedőn lesz, ami kedvez nekem. Jó lehetőség, amit megpróbálok majd kihasználni.

- Indulsz a Vueltán?

- Biztosan, és most jól akarok szerepelni, szakaszt nyerni…

- És 2012-ben szeretnél ott lenni az olimpián, nem?

- Igen. Ott voltam Sydney-ben, Athénban, és Pekingben is. A negyedik olimpiám lenne, nagyon szép volna.

- Gazdag embernek érzed magad?

- Gazdag emberként élek, mert azt csinálok, ami tetszik, a hivatásom keretei között. De nem pazarlóan.