Fejes a magyar bajnok

Szerző: MTILétrehozva: 2012. június 21. 16:10
Fejes Gábor (Bátorfi AKTK) nyerte ma az időfutam országos bajnokságot Felsőzsolcán, de még neki is meggyűlt a baja az iszonyú hőséggel és a széllel, nem úgy haladt a bringa, ahogy tervezte…


Az árvízkárok után talpra álló község, Felsőzsolca mellett remek pálya várta az igazolt és amatőr kerekeseket, felnőtt és utánpótlás korosztályokban. A Kerékpársport 2000 Alapítvány szervezésében lebonyolított időfutam pályája a 37-es főúton lett kijelölve, tökéletes aszfalton, egy hét kilométeres szakaszon, két felüljáróval (a legfiatalabbaknak 7 km, az idősebb utánpótlás versenyzőknek, a nőknek és az amatőröknek fordítóval 16,2 km volt a penzum, az elit és U23 versenyzőknek pedig két kört kellett hajtani utóbbiból).

A 37 fokos hőségtől sokan szenvedtek, az elit rajtidőpontok egy óra után lettek megállapítva, ráadásul erős oldalszél is nehezítette az időfutamot, pillanatra sem lehetett kiengedni. Fejes toronymagas esélyesként indult, hiszen sem Kusztor Péter, sem Lovassy Krisztián nem vállalta a kronót a vasárnapi mezőnyverseny előtt. Ennek ellenére kemény dolga volt: „Nem sikerült igazán kihajtanom magam, csak szenvedtem, a pulzusom sem ment fel annyira, ahogy kellett volna és a 45-ös átlagnál is jobbat szerettem volna menni.” – mondta a Bátorfi AKTK versenyzője a beérkezést követően, aki a múlt héten élete eddigi legjobb nemzetközi eredményét érte el a Szerb Körversenyen.

A hölgyek között igen szoros csatát vívott Zelinka Gabriella, Kenyó Anita és Dósa Eszter, mindhárman 18 másodpercen belül voltak a végelszámolásnál!

Eredmények:
férfiak, 42,4 km:
1. Fejes Gábor (Bátorfi AKTK) 42:34.16 perc
2. Lengyel Gábor (Bátorfi AKTK) 44:05.35
3. Kiskó Gábor (Bianchi KE) 44:41.14
nők, 16,2 km:
1. Zelinka Gabriella (Bianchi KE) 23:16.62 perc
2. Szeghalminé Kenyó Anita (Bringavilág SK) 23:29.50
3. Dósa Eszter (Vitalitás SE) 23:34.20

Címkék: fejes_gabor