Elsőként bicikliháton a Déli-sarkon

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. január 14. 11:22
Elsőként készül bicikliháton meghódítani a Déli-sarkot egy népszerű brit gyermeksorozat műsorvezetője: Helen Skelton idén január negyedikén vágott neki az erőt próbáló kihívásnak egy speciális "jégre szabott kerékpáron".

 

 

A BBC televíziós csatorna Blue Peter című gyermekműsorának házigazdája nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy ő lesz az első, aki bicikliháton éri el a Déli-sarkot. A hóforgataggal és fagyos szelekkel kísért 805 kilométeres táv nagy részét kerékpáron, néhány szakaszt pedig szélsárkányhoz erősített szánon és gyalog teszi meg.

Skelton a Sport Relief nevű jótékonysági kezdeményezés keretében vágott neki az útnak, és 20 nap alatt szeretné teljesíteni a távot. A műsorvezető - szintén a Sport Relief kapcsán - tavaly egy több mint 3200 kilométeres kajaktúrán is vett részt az Amazonas folyón.

Az évnek ebben az időszakában a déli-sarkvidéki átlaghőmérséklet mínusz 25 Celsius-fok körül mozog, amely akár mínusz 50-ig  is lecsökkenhet. A fagyos szelek 200 kilométer per órás sebességgel süvítenek végig a jeges dzsungelen. A természeti erők ellen vívott harc mellett a műsorvezetőnek 82 kilogrammnyi felszerelést és élelmiszer-ellátmányt is maga után kell húznia a szánon.

A kalandvágyó kisasszony

"A tekerés rendkívül erőt próbáló lesz. Azt szeretem a legjobban ebben a kihívásban, hogy az emberek 90 százaléka tudja, hogy milyen érzés biciklizni, így részben át fogják érezni, hogy min megyek keresztül" - nyilatkozta még indulása előtt a BBC brit közszolgálati médium internetes oldalának (www.bbc.co.uk).

A nem mindennapi kerékpártúrához persze nem mindennapi kétkerekű dukál. A Hanebrink nevű "jégre szabott biciklit" három hónap alatt szerelte össze a Los Angeles-i Dan Hanebrink és Kane Fortune tervezőpáros, akik az elmúlt években az összes terepviszonyhoz és környezeti feltételhez alkalmazkodni képes hibrid kerékpárokat fejlesztettek ki.

Korábban a felfedező és sarkvidéki idegenvezető Doug Stoup számára készítettek egy, a sítalpak alternatívájaként szolgáló kétkerekűt, amely 321 kilométeren át szállította a kalandort és felszerelését a déli-sarkvidéki Heritage hegyvonulat vidékén. A tervezők nagy hasznát vették Stoup személyes tapasztalatainak a Skeltonnak szánt jármű elkészítésekor.

A tervezés során a mottó a minimalizmus volt. A bicikli váza könnyű, áramvonalas és tartós. A kevés karbantartást igényelő kétkerekű mindössze húsz kilogrammot nyom - egy sztenderd mountain bike átlagos súlya 11 és 14 kilogramm között mozog -, amelynek nagy részét a vaskos, tömlő nélküli gumiabroncsok teszik ki, amelyekbe vékony acélszíjakat "szőttek" a nagyobb tartósság érdekében.

Az abroncsok kidolgozásának köszönhetően a kerékpár alig süllyed bele a talajba, és ezáltal alig gyakorol nyomást a felszínre. A biciklinyereg rézszegecsekkel kivert, extraerős organikus bőrből készült. A fémpedálokat pedig kifejezetten Skelton csizmájához igazították.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 14. 10:55 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53116
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Sze  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók