Az említett középső hét a 8. szakaszon hegyi befutóval indul az Aitana csúcsára, majd újabb nehéz emelkedőkön áthaladva a 12-13-14. szakaszokon mindhárom nap hegyi befutót láthatunk, ahol senki nem mehet biztosra, és több perces megszerzett előny is pillanatok alatt olvadhat semmivé.
A mezőny összetétele valódi csemege. Reméljük, a Vueltán korábbi formáját mutatja majd az eltiltásából az idei Girón visszatérő Ivan Basso, évtizedünk egyik legerősebb GT menője. A Liquigasban újra próbálkozik a sprinteken Daniele Bennati, aki a Touron korábbi önmagához képest elég harmatos teljesítményt nyújtott, meglátjuk, mire lesz képes idén. Tele bizonyítási vággyal készül a Tourt kihagyni kényszerülő Alejandro Valverde is, akiről végre lekerülhetne a „rontás” a háromhetes versenyeket illetően.
Alberto Contador nem készül megvédeni címét, bár ezt még nem jelenthetjük ki hivatalosan. Úgy tűnik viszont, hogy az Asztana csapatában ott lehet a 2006-os győztes, a Alexander Vinokurov, aki azonban meglepő volna, ha komolyat domborítana két év kihagyás után. Fontos kérdés azonban, ki lesz az Asztana kapitánya, hiszen a kazah gárda még kifilézve is a legerősebb csapatok egyike lehet. Zubeldia kapitányi szerepe sem lenne meglepetés.
A Saxo Bank első számú embere az előzetes hírek szerint a dán Jakob Fuglsang lesz, aki a Dán Körversenyen remekelt a napokban, és „hihetetlen” formaidőzítésekre képes. A 24 éves, korábbi MTB világbajnok kerekest Schleckék is elkísérik, Andy már kijelentette, nem tekinti céljának a Vuelta győzelmet, inkább a világbajnokságra készül. A csapatban Cancellara, Kroon, Kolovnyev és O’Grady is helyet kap várhatóan.
Érdekes figura lehet az idei Vueltán a holland Gesink, tipikus sötét ló, aki előbb-utóbb komoly GT eredménnyel fogja meglepni a holland szurkolókat, talán éppen most. A Touron elszenvedett csuklótöréséből felépült a fiatal hegyimenő, és Svéjcban, magaslati edzőtáborban alapozta formáját a Vueltára.
Cadel Evans is megméretni készül magát a Vueltán, nos, ha Gesink sötét ló, akkor Evans is, csak ellenkező értelemben. Az biztos, hogy letett már annyit az asztalra, hogy leírni nem lehet, még a katasztrofális Tour szereplése után sem.
A ProContinental csapatok menői közül is minden bizonnyal rá lesz kapcsolva néhány bringásra a turbó, mint tavaly Mosquerára a Xacobeo Galicia gárdájából, a hegyi befutókon komoly vihart kavarhatnak ifjú spanyol tehetségek.
Mérsékeltebb szereplésre számíthatunk viszont a Vueltán mindig villogó Euskaltel csapatától, akik mellé elég szoros emberfogásban lesznek odaállítva a doppingellenőrök. Az olimpiai bajnok Sancheztől bármilyen sokan várnak kimagasló eredményt, könnyen okozhat csalódást.
Komoly csatákat vívhatnak majd a sprinterek is, hiszen a svájci VB pályája nem tartogat számukra sok babért, így ezúttal nyugodtan koncentrálhatnak a Vueltára, nem kell feladni az utolsó hetet. Ott lesz Farrar, Boonen, Freire, Bennati, Ciolek, Cavendish távollétében Renshaw próbálkozhat a Columbiából, a sztárok közül a többiek még nem konfirmálták részvételüket.
A 22 induló csapat:
ProTour gárdák (A Katyusa Colom doppingügye miatt nem kapott meghívást, a Fuji-Servettót sem hívták meg eredetileg, de a CAS (sportdöntőbíróság) határozata értelmében indulhat):
AG2R LA MONDIALE
ASZTANA
BBOX BOUYGUES TELECOM
CAISSE D'EPARGNE
COFIDIS
EUSKALTEL-EUSKADI
FRANÇAISE DES JEUX
GARMIN-SLIPSTREAM
LAMPRE-N.G.G.
LIQUIGAS
QUICK STEP
RABOBANK
SILENCE LOTTO
TEAM COLUMBIA
TEAM MILRAM
TEAM SAXO BANK
FUJI-SERVETTO
ProContinental csapatok:
ANDALUCIA CAJASUR
CERVELO TEST TEAM
CONTENTPOLIS-AMPO
VACANSOLEIL PRO CYCLING TEAM
XACOBEO GALICIA
A 64. Vuelta számokban:
Augusztus 28. és szeptember 20. között, 21 szakasz, 3281 kilométer, 5 hegyi befutó, összesen 60,5 kilométernyi egyenkénti időfutam, 3 kiemelt kategóriás hegy, 10 első-, 16 második- és 19 harmadik kategóriás emelkedő, 10 sík szakasz, 8 hegyi szakasz (ebből 6 magas hegyi) 3 egyenkénti időfutam.
A szakaszok:
1. szakasz | Assen - Assen | EIF - 4,5 km |
2. szakasz | Assen - Emmen | 202 km |
3. szakasz | Zutphen - Venlo | 185 km |
4. szakasz | Venlo - Lieja | 224 km |
5. szakasz | Tarragona - Vinaroz | 174 km |
6. szakasz | Xativa - Xativa | 186 km |
7. szakasz | Valencia - Valencia | EIF - 30 km |
8. szakasz | Alzira - Alto de Aitana | 206 km |
9. szakasz | Alcoi - Xorret de Cati | 186 km |
10. szakasz | Alicante - Murcia | 162 km |
11. szakasz | Murcia - Caravaca de la Cruz | 191 km |
12. szakasz | Almeria - Alto de Velefique | 174 km |
13. szakasz | Berja - Alto de Sierra Nevada | 175 km |
14. szakasz | Granada - La Pandera | 157 km |
15. szakasz | Jaén - Córdoba | 168 km |
16. szakasz | Córdoba - Puertollano | 170 km |
17. szakasz | Ciudad Real - Talavera de la Reina | 175 km |
18. szakasz | Talavera de la Reina - Avila | 187 km |
19. szakasz | Avila - La Granja. | 174 km |
20. szakasz | Toledo - Toledo | EIF - 26 km |
21. szakasz | Rivas - Madrid | 110 km |