Az 1800 méteres emelkedőn hat kilométerrel a vége előtt támadott a spanyol, Scarponi próbált vele maradni, de nem sikerült az olasznak tartani az iszonyú tempót. Később a korábban ellépő Jose Rujano szenvedett makacsul a Saxo Bank kapitánya mögött, ami 2. helyet ért neki.
A mai etap során Messinából indulva 169 kilométert teljesített a mezőny, mely során kétszer, két irányból kellett felkapaszkodni az Etnára. Még az első mászás előtt ialakult a nap szökevénycsoportja, Visconti, Popovych, Cherel, Bakelants, Vanotti, Savini, Frank, és Lastras voltak benne, de sejthető volt, hogy szép lassan elfogynak a második hegymenet derekára.
Az utolsó 15 kilométeren jó ideig senki nem akart támadni, igazából a mai sem volt olyan meredek hegy, mint amilyenek majd a Giro második felében várták a mezőnyt, s talán a kopár utolsó kilométereken befújó szél sem kedvezett az egyéni akcióknak. Az első igazi ritmusváltást a Giro egykori zöld (hegyi) trikósa, a bringával is csak körülbelül 40 kilós venezuelai Jose Rujano indította, aki el is szakadt kicsit az esélyesektől.
6 kilométerrel a cél előtt aztán Contador érezte úgy, hogy erősebb vetélytársainál, és bevállalt. Scarponi ment vele, de elég hamar megrogyott a nagy áttétellel. Ha Nibaliék nem állnak be mögé tanakodni, mikor visszaszakadt, talán most tetemesebb hátránya lenne…
Contador eközben összeszedte Rujanót, aki csak nem akart leszakadni, vezetni meg pláne nem, de a Saxo Bank sztárja a hajrában azért jobb volt. Annyi azért kiderült, hogy számolni kell majd a venezuelaival a Zoncolan magasságában is, feltehetőleg magában elküldte már melegebb éghajlatra azokat, akik beiktatták az idei Giróba a poros utakat, ugyanis az ott összeszedett hátránynak köszönhetően az apró termetű bringás 6 perc hendikeppel kezdi meg a gazdálkodást a másodpercekkel.
A 9. szakasz videó összefoglalója:
Nibali, Kreuziger, Garzelli és a többiek, Contador összetett ellenfeleinek kis csoportja 50 másodperc hátrányban érkezett, Mencsov (2:16 p. hátrány) nélkül. A rózsaszínű trikót eddig viselő holland Peter Weening 6 és fél perc hátrányt szedett össze. A 9. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank Sungard | 4:54:09 |
2. José Rujano Guillen (Ven) Androni Giocattoli | 0:00:03 |
3. Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone | 0:00:50 |
4. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale | |
5. Roman Kreuziger (Cze) Pro Team Astana | |
6. David Arroyo Duran (Spa) Movistar Team | |
7. Kanstantsin Sivtsov (Blr) HTC-Highroad | |
8. Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel-Euskadi | 0:00:59 |
9. John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale | 0:01:07 |
10. Hubert Dupont (Fra) AG2R La Mondiale | |
11. Christophe Le Mevel (Fra) Team Garmin-Cervelo | |
12. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD | |
13. Vasili Kiryienka (Blr) Movistar Team | |
14. Matteo Carrara (Ita) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team | |
15. Jose Rodolfo Serpa Perez (Col) Androni Giocattoli | |
16. Jesus Hernandez Blazquez (Spa) Saxo Bank Sungard | 0:01:13 |
17. Francesco Masciarelli (Ita) Pro Team Astana | 0:01:22 |
18. Dario Cataldo (Ita) Quickstep Cycling Team | 0:01:30 |
19. Przemyslaw Niemiec (Pol) Lampre - ISD | 0:01:45 |
20. Emanuele Sella (Ita) Androni Giocattoli | 0:02:09 |
1. Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank Sungard | 33:03:51 |
2. Kanstantsin Sivtsov (Blr) HTC-Highroad | 0:00:59 |
3. Christophe Le Mevel (Fra) Team Garmin-Cervelo | 0:01:19 |
4. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale | 0:01:21 |
5. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD | 0:01:28 |
6. David Arroyo Duran (Spa) Movistar Team | 0:01:37 |
7. Roman Kreuziger (Cze) Pro Team Astana | 0:01:41 |
8. Jose Rodolfo Serpa Perez (Col) Androni Giocattoli | 0:01:47 |
9. Dario Cataldo (Ita) Quickstep Cycling Team | 0:02:21 |
10. Matteo Carrara (Ita) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team | |
11. Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel-Euskadi | |
12. Vasili Kiryienka (Blr) Movistar Team | 0:02:30 |
13. Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone | 0:02:39 |
14. Francesco Masciarelli (Ita) Pro Team Astana | 0:02:49 |
15. John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale | 0:02:55 |
16. Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank Cycling Team | 0:02:56 |
17. Hubert Dupont (Fra) AG2R La Mondiale | 0:02:57 |
18. Robert Kiserlovski (Cro) Pro Team Astana | 0:03:15 |
19. Emanuele Sella (Ita) Androni Giocattoli | 0:03:17 |
20. Denis Menchov (Rus) Geox-TMC | 0:03:18 |
A Giro d'Italia hírei új alrovatunkban: KATTINTSON IDE!

A Giro d’Italia 9. szakasza után rózsaszínbe öltöző Alberto Contador úgy fogalmazott: „a Giro csak ma kezdődött el”. Valóban, ma került sor az első igazi szelekcióra az esélyesek között, és a nehéz perceket maga Contador...
Tovább a teljes cikkhez »