Contador nyert, de nem topformában

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 12. 19:09
Alberto Contador nyerte a Dauphine Liberé királyetapját, a 6. szakaszt, mely a legendás Alpe d’Huez hegyen ért véget. Nem sikerült azonban leráznia a sárga trikóban tekerő Janez Brajkovicot, a szlovén tehát úgy tűnik, bebiztosította összetett győzelmét a holnap véget érő versenyen.


A 151 kilométeres szakasz utolsó emelkedőjére megdolgozott mezőny érkezett egy szökevénycsoport nyomában, a sárga trikós csoportjában az Asztana csapata diktálta a tempót.

Az emelkedő utolsó 5 kilométerén Contador nem is maradt adós a támadással, az időközben ötfősre zsugorodott élbolyt – Contador, Brajkovic, Szmyd, Copel, Van den Broeck – is szétzilálta, majd Brajkovic-csal maradtak elöl. A sárga trikóssal azonban nem bírt a Tour címvédője, sőt Szmyd, majd Coppel is visszazárkózott egy rövid időre.

Az utolsó kilométerre ismét sikerült leszakítani Szmyd-et és Coppelt, de Brajkovic makacsul ragadt, Contador még nem tudta hozni ellenállhatatlan, Tour-győztes formáját. A sprintbefutón azonban a spanyol volt a gyorsabb, s boldogan lőhetett a levegőbe.

Az összetettben Contador a második helyre lépett előle, ami azonban fontosabb, hogy ismerve a holnapi szakasz szintrajzát, és Brajkovic formáját, a szlovénról már nem valószínű, hogy lekerül a sárga trikó.

A 6. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Alberto Contador Velasco (Spa) Astana 4:31:01
2. Janez Brajkovic (Slo) Team Radioshack  
3. Sylvester Szmyd (Pol) Liquigas-Doimo 0:00:17
4. Jérôme Coppel (Fra) Saur - Sojasun 0:00:24
5. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:00:40
6. Christophe Moreau (Fra) Caisse d'Epargne 0:01:17
7. Christophe Riblon (Fra) AG2R La Mondiale 0:01:18
8. Samuel Sánchez Gonzalez (Spa) Euskaltel - Euskadi  
9. Nicolas Vogondy (Fra) Bbox Bouygues Telecom  
10. Christopher Horner (USA) Team Radioshack 0:01:26
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Janez Brajkovic (Slo) Team Radioshack 24:26:05
2. Alberto Contador Velasco (Spa) Astana 0:01:41
3. Tejay Van Garderen (USA) Team HTC - Columbia 0:02:41
4. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:03:46
5. Nicolas Vogondy (Fra) Bbox Bouygues Telecom 0:04:01
6. Jérôme Coppel (Fra) Saur - Sojasun 0:04:17
7. Christophe Riblon (Fra) AG2R La Mondiale 0:04:23
8. Pierre Rolland (Fra) Bbox Bouygues Telecom 0:05:54
9. Christopher Horner (USA) Team Radioshack 0:06:10
10. Sylvester Szmyd (Pol) Liquigas-Doimo 0:06:33

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador segédje is megvillant
Alberto Contador hegyi segítője, a spanyol Dani Navarro nyerte a Dauphine Liberé 5. szakaszát, miután a verseny utolsó szakaszában magára hagyva szökevénytársait, egyedül ért célba. Az összetett állás nem változott. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador és Brajkovic egymáshoz ragadtak
A francia Nicolas Vogondy nyerte a Dauphine Liberé negyedik Saint-Paul-Trois-Châteaux és Risoul közötti szakaszát, melynek végén egy 1870 m magas emelkedőt kellett leküzdeni a mezőnynek. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Brajkovic alaposan elverte Contadort
Armstrong leendő segítője a Touron, a szlovén Janez Brajkovic alaposan elintézte a Dauphine Liberé mezőnyét, köztük Contadort, a nyolcnapos verseny harmadik szakaszán, a kronón. A Tourra készülő Contador és Mencsov nem...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Egy argentin nagy napja a Dauphine-en
Sprintbefutóval zárult a Dauphine Liberé 2. szakasza, melyen robbanékonyságban nem volt párja a Saxo Bank argentin sprinterének, Juan José Haedónak. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kóstolgatták Contadort
Kaotikus hajrá végén szlovén siker született a Tour de France előversenyének tekinthető Critérium du Dauphiné első szakaszán (Evian-les-Bains - Saint-Laurent-du-Pont, 191 km) hétfőn délután. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador már szokja a sárga trikót!
A Tour de France előversenyén, a szintén ASO által szervezett nyolcnapos Dauphine Liberé 6,8 kilométeres prológján a kétszeres Tour-győztes, Alberto Contador volt a leggyorsabb, így magára ölthette a Tour sárga trikójára...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Startol a Tour főpróbája, címvédő nélkül
Ma délután, egy 6,8 kilométeres prológgal kezdetét veszi a „Tour de France főpróbája”, a ProTour sorozatba tartozó Criterium du Dauphine Libere. ...
Tovább a teljes cikkhez »