Contador mindent beleadott, Froome nyert

Szerző: SHLétrehozva: 2013. július 17. 17:43
Az Ax 3 Domaines-re és a Ventoux-ra is elsőként kapaszkodott fel, szerdán pedig az Embrun és Chorges között rendezett hegyi időfutamon sem talált legyőzőre az összetettben éllovas, Chris Froome a 100. Tour de France-on.


Alberto Contador hatalmas időt ment, de így is csak megszorítani tudta a britet, aki kilenc másodperccel jobban teljesített nála a 32 kilométeres távon. Froome előnye négy és fél perc fölé hízott, ami már-már behozhatatlannak tűnik.

Csakhogy csütörtökön, a legendás Alpe d'Huez emelkedőjén bármi előfordulhat, főleg akkor, ha a mezőnynek az eredeti terv szerint kétszer is fel kell mennie rajta (ha eső lesz, akkor a szervezők várhatóan lerövidítik a szakaszt).

Froome csapattársa, a cseh Roman Kreuziger feljött a dobogóra összetettben az időfutam után. A nap nagy vesztese Jean-Christophe Peraud, aki két kilométerrel a vége előtt, egy bukás miatt feladta a Tourt. Legjobb franciaként a kilencedik helyen állt a 17. szakasz előtt az összesített rangsorban.

A SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE (TOP 5):
1. Chris Froome (brit) 51’33 perc
2. Alberto Contador (spanyol) 9’’
3. Joaquim Rodriguez (spanyol) 10’’
4. Roman Kreuziger (cseh) 23’’
5. Alejandro Valverde (spanyol) 30’’
...

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA (TOP 5):
1. Chris Froome (brit) 66'07’09  óra
2. Alberto Contador (spanyol) 4’34
3. Roman Kreuziger (cseh) 4’51
4. Bauke Mollema (holland) 6’23
5. Nairo Quintana (kolumbiai) 6’58
...