Contador és Cavendish verhetetlen!

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 25. 18:10
Alberto Contador megkoronázásával ért véget a 97. Tour de France vasárnap, a sprinterek utolsó erőpróbáját Mark Cavendish nyerte, akárcsak tavaly. Ötödször ért elsőként a célba a versenyen. A zöld trikó az olasz Alessandro Petacchié lett. Százhetven kerekes érkezett meg a francia fővárosba 3596 kilométer megtétele után.


 

Minden idők negyedik legkisebb különbségével győzött az összetettben Alberto Contador. Harmadszor ért fel a csúcsra a Touron, nem ez lesz a legszorosabb győzelme, 2007-ben 23 másodperccel Cadel Evans előtt zárt az élen. Szakaszt ehhez most nem is kellett nyernie.

A második helyezett Schleck azt nyilatkozta, szerinte már a prológon elbukta a Tourt, s valóban gyengén kezdett, kilenc kilométeren kapott 42 másodpercet Contadortól. A hollandiai kockakő azonban átírta a spanyol forgatókönyvét, egy bukásnál Cancellara kapcsolt gyorsan, magával vitte Schlecket és 31 másodperces előnyt harcolt ki neki az összetettben a címvédővel szemben.

Az Alpokban még rá is tudott tenni egy lapáttal a luxemburgi, igaz csak tíz másodperccel, amikor szakaszt nyert Morzine-ban. A pisztolyos visszavágott, visszavette azt a tízet a Francia-középhegységben, de így is fél perc hátránnyal várta a Pireneusokat, miközben a kilencedik szakasz óta Schlecken csillogott az aranysárga trikó.

A 15. etapon aztán váratlan dráma: Schleck egy támadásnál elváltotta magát, leesett a lánca, Contador pedig kihasználta, éppen annyit profitált a malőrből, hogy átvehette a maillot jaune-t. Nyolc másodperc fórral ugrott az élre.

A mítikus Tourmalet-n, egy emlékezetes, több mint tíz kilométeres különpárharcban nem bírtak egymással, a záró szakasz előtti időfutamban aztán az esélyesebb Contador kis híján összezuhant, de végül betolta a kerékpárt egy közepes idővel és megnyerte harmadik Tourját.

Schleck azt ígéri, jövőre megveri Contadort, de kettejük harcába egy (nevető?) harmadik is bekapcsolódhat, Riccardo Ricco, ha sikerül első kategóriás csapatot találnia... 

CONTADOR VS SCHLECK, IDŐKÜLÖNBSÉGEK CONTADOR SZEMPONTJÁBÓL
Prológ: +42
3. szakasz: -31
8. szakasz: -41
12. szakasz: -31
15. szakasz: +8
19. szakasz, időfutam: +39

A SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE, ÉLMEZŐNY

1 Mark Cavendish (GBr) Team HTC - Columbia 2:42:21  
2 Alessandro Petacchi (Ita) Lampre-Farnese Vini    
3 Julian Dean (NZl) Garmin - Transitions    
4 Jurgen Roelandts (Bel) Omega Pharma-Lotto    
5 Oscar Freire Gomez (Spa) Rabobank    
6 Gerald Ciolek (Ger) Team Milram    
7 Thor Hushovd (Nor) Cervelo Test Team    
8 Matti Breschel (Den) Team Saxo Bank    
9 Robbie McEwen (Aus) Team Katusha    
10 Daniel Oss (Ita) Liquigas-Doimo    
11 Martijn Maaskant (Ned) Garmin - Transitions    
12 Lloyd Mondory (Fra) AG2R La Mondiale    
13 Sébastien Turgot (Fra) Bbox Bouygues Telecom    
14 Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Caisse d'Epargne    
15 Ruben Perez Moreno (Spa) Euskaltel - Euskadi    
16 Yukiya Arashiro (Jpn) Bbox Bouygues Telecom    
17 Edvald Boasson Hagen (Nor) Sky Professional Cycling Team    
18 Lars Boom (Ned) Rabobank    
19 Alessandro Ballan (Ita) BMC Racing Team    
20 Danilo Hondo (Ger) Lampre-Farnese Vini    

AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE, ÉLMEZŐNY

1 Alberto Contador Velasco (Spa) Astana 91:58:48  
2 Andy Schleck (Lux) Team Saxo Bank 0:00:39  
3 Denis Menchov (Rus) Rabobank 0:02:01  
4 Samuel Sánchez Gonzalez (Spa) Euskaltel - Euskadi 0:03:40  
5 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:06:54  
6 Robert Gesink (Ned) Rabobank 0:09:31  
7 Ryder Hesjedal (Can) Garmin - Transitions 0:10:15  
8 Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha 0:11:37  
9 Roman Kreuziger (Cze) Liquigas-Doimo 0:11:54  
10 Christopher Horner (USA) Team Radioshack 0:12:02  
11 Luis León Sánchez Gil (Spa) Caisse d'Epargne 0:14:21  
12 Ruben Plaza Molina (Spa) Caisse d'Epargne 0:14:29  
13 Levi Leipheimer (USA) Team Radioshack 0:14:40  
14 Andreas Klöden (Ger) Team Radioshack 0:16:36  
15 Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale 0:16:59  
16 Alexander Vinokourov (Kaz) Astana 0:17:46  
17 Thomas Löfkvist (Swe) Sky Professional Cycling Team 0:20:46  
18 Kevin De Weert (Bel) Quick Step 0:21:54  
19 John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale 0:24:04  
20 Carlos Sastre (Spa) Cervelo Test Team 0:26:37  
21 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Omega Pharma-Lotto 0:29:38  
22 Christophe Moreau (Fra) Caisse d'Epargne 0:34:01  
23 Lance Armstrong (USA) Team Radioshack 0:39:20  
24 Bradley Wiggins (GBr) Sky Professional Cycling Team 0:39:24  
25 Sandy Casar (Fra) Française des Jeux 0:45:52  
26 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:50:27  
27 Julien El Farès (Fra) Cofidis, Le Credit en Ligne 0:53:22  
28 Christophe Riblon (Fra) AG2R La Mondiale 0:55:13  
29 Damiano Cunego (Ita) Lampre-Farnese Vini 0:56:53  
30 Johan Van Summeren (Bel) Garmin - Transitions 0:58:53  
31 Sylvain Chavanel (Fra) Quick Step 0:59:17  
32 Ivan Basso (Ita) Liquigas-Doimo 0:59:33  

VIDEÓS ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

 

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
18:14. Utoljára a hétszeres bajnok áll a pódiumon, utolsó Tour de France-án. Ezzel búcsúzunk olvasóinktól, jövőre ismét jelentkezünk!

18:12. A legjobb csapat a RadioShack lett, Lance Armstrong a pódiumon!!

18:11. Contador nyilatkozik: Mindenkinek köszönöm, aki szurkolt nekem, nagyon sok nehézségen kellett keresztülmennem azért, hogy végül az enyém lehessen a sárga trikó.

18:05. Teljes a dobogó, Contador, Schleck és Mencsov ölelkezik össze. Jöjjön a spanyol himnusz.

18:03. Contadornak a polgármester Bertrand Delanoë és a főszponzor bank humánpolitikai igazgatója gratulál először.

18:00. Harmadszor Schlecké a fehér, beállítja Ullrich rekordját. Henrik luxemburgi nagyherceg adja át neki a díjat. A legaktívabb ki más lett volna, mint Sylvain Chavanel, övé a piros rajtszám.

17:58. Petacchi a pódiumon, volt nála jobb sprinter, de rászolgált erre az elismerésre a rutinos olasz. Francia nyertes a pöttyös trikórt zajló versenyben, Anthony Charteau, Moreau-t és Schlecket előzte meg.

17:55. Párizs város polgármestere adja át a díjat Mark Cavendishnek.

 

17:41. CAVENDISH, PETACCHI, DEAN!!! Cavendish nyert Párizsban, Petacchié a zöld trikó! A brit spriinter ötödik sikere idén, ő az első, aki egymás után kétszer nyerte meg a záró befutót a TdF-en!!!

17:40. Célegyenes, harmadik Petacchi.

17:39. Elöl a Sky, Flecha és Thomas.

17:38. Petacchi és Cavendish is helyezkedik, Boasson-Hagenért is kőkeményen dolgoznak. Sprint lesz.

17:34. Csengetnek, az utolsó kör, az utolsó hét kilométer a Tour de France-on!

17:30. Együtt a renitensek, de csökkent a fór, csak 15 mp.

17:28. Szétrebbent a szökevénycsoport. Casar és Knees támadt. Már csak tíz kilométer!!!

17:20. Kevesebb mint húsz kilométer marad, és pontosan húsz másoperc a különbség.

17:10. 25 mp. az előny.

17:00. Kuschynski nyerte a részhajrát, Burghard és Perez előtt. Tízfős szökevénycsapat verődött össze. 20 mp. az előnyük. Négy kör van hátra.

16:50. Cavendish az abszolút favorit a sprintre, de a zöld trikó Petacchié maradhat, ha nem rontja el nagyon a befutót. Cav és Hoshovd még elrabolhatja tőle.

16:40. Párizsban a karaván, most tekertek rá a "körpályára". A Tour utolsó ötven kilométere jön, nyolc kört tesznek meg. A legaktívabb versenyző Chavanel, illetve Boom robbantott, most kezdődik a tánc! Hincapie kapott kedvet, de gyorsan befogták.

A hagyományos pezsgőzés most sem maradt el, Contador is felöntött a garatra:

Kilencven kilométerrel a vége előtt váratlan támadás: Contador lépett meg, mágnesként vonzotta magához Schlecket! Mi van itt?! Persze csak színészkednek, a pisztolyos egy vízipisztolyt is elővett.

Gyalogtempóban tették meg az első ötvenet, de így is volt bőven érdekesség. Először is Armstrong csapata, a RadioShack különleges fekete szerelésben érkezett, mindegyik kerekes hátán a 28-as szám szerepelt sárga színnel. Arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy 28 millió ember szenved ma rákban a világon, de a versenybírák technikai okokból nem engedélyezték az "akciót". Negyedórával megcsúsztatták ezzel a rajtot. Alberto Contador (sárga), Andy Schleck (fehér), Anthony Charteau (pöttyös) és Alessandro Petacchi (zöld) pózolt a kamerák előtt az elején.