Contador beköszönt Argentínában!

Szerző: BHLétrehozva: 2012. január 26. 18:31
A háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contador megvillant az Argentínában, megnyerte a Tour de San Luis hegyi befutóval végződő harmadik szakaszát Levi Leipheimer előtt, és az összetettben is átvett a vezetést.

Az Estancia Grande és a Mirador del Potrero közötti 168 kilométeres szakasz végén egy 5 kilométeres mászás várt a mezőnyre, melyen a spanyol GT-menő csapata, a Saxo Bank remekül kontrollálta a versenyt, Contadornak „csak” tenni kellett a kereket a megfelelő akcióra.

 

A végjátékban már csak Leipheimer tudta tartani a lépést a spanyollal, de sprintre neki sem volt esélye. Megemlítendő még a német „EPO-menő”, Stefan Schumacher negyedik helye, a Christina Watches kontinentális csapatban tavaly lehetőséget kapó botrányhős úgy tűnik bizonyítani szeretne a nagy publicitást kapó versenyen.

Contador így értékelte győzelmét: "Jobban éreztem magam, mint vártam, mert voltak kétségeim, miután a Tour de France óta sok hónap telt versenyzés nélkül. Az izraeli edzőtáborban kezdtem el az edzéseket december második felében, de ahogy látszik, jó munkát végeztünk, és számomra eléggé váratlan győzelmet sikerült aratni. Minden győzelem fontos, a mait különösen szeretném megköszönni a csapattársaimnak, keményen kellett küzdenem érte, de azok után, amilyen munkát végeztek, meg kellett hálálnom.

Sok jót hallottam erről a versenyről, és ajánlom mindenkinek. Hihetetlen a szurkolók szeretete, s bár nem tudom teljesíteni, hogy mindenkivel készítsek fotót, vagy autogramot adjak, nagyon szeretném megköszönni, ahogy fogadtak. Az összetett szempontjából Leipheimer esélyesebb, jó formában van, nagyon felkészültnek tűnik. Számomra fontos volt ez a győzelem, de vannak nálam esélyesebbek a holnapi időfutamon is, és az összetettben is."

Dél-Amerika legjelentősebb körversenye egyébként Január 23-án, WorldTor-sztárok részvételével vette kezdetét, és első két szakasza is célfotó alapján dőlt el, de mennyire más volt az a két célfotó...

Argentína az első napon barátságtalan arcát mutatta, a kerekesnek esőben kellett tekerni a San Luis és Villa Mercedes közötti 189 kilométeres etapon, s végül egy bő 30 fős csoport érkezett a hajrára. A tavaly gyengén muzsikáló olasz sprinter, Francesco Chicchi végül csak a célfotó után örülhetett, annyira szoros küzdelmet vívott az argentin Juan Jose Haedo-val. Contador az első etap után még panaszkodott az időjárásra, mondván a meleg, napsütéses klíma miatt jöttek, erre eső fogadta őket, de összességében jó formában találta magát.

A második,  Fraga és Juana Koslay (145,3 km) közötti szakasz sprintje után is segítségül kellett hívni a célfotó berendezést… Itt azonban szó sem volt vérre menő csatáról, csak éppen az Omega Pharma-Quick Step két ásza, Chicchi és az exvilágbajnok Tom Boonen úgy agyonverték a mezőnyt, hogy a célvonalon már egymás mellett, felemelt kézzel gurulhattak át. Persze az elsőséget el kellett dönteni valahogy…

A vasárnapig tartó körverseny mezőnyében egyébként sok nagy sztárral találkozhatunk, Contador mellett Vincenzo Nibali, Giovanni Visconti, Tom Boonen, Filippo Pozzato, Giovanni Visconti, Jose Serpa, Sylvain Chavanel, Levi Leipheimer is Argentínába utazott, de például a Chritna Watches csapat “bukott sztárjai” Michael Rasmussen, a Csirke, valamint Stefan Schumacher is ott teker

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 26. 18:38 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53116
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Sze  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók