A kérdés először akkor fogalmazódott meg bennem, amikor az egyik mtb maraton alatt magam is a Pilisben edzettem.
A lepencei hegytetőn szánalomból az összes vizemet megitattam egy minden porcikájában görcsölő, erejével elkészült, magyarán teljesen felkészületlen indulóval. Próbáltam néhány jó tanácsot adni, aminek így utólag semmi értelme nem volt, Eastwoodnak a járással is problémái voltak.
Az egyetlen hasznos és értelmes segítség az lett volna, ha elveszem a kerékpárját, és hívok neki egy mentőt, vagy taxit. Mai napig bánom, hogy nem ezt tettem. Hogy mennyi idő múlva és milyen feltételekkel adtam volna vissza az eszközt „Eastwoodnak” az is megérne egy hosszabb elemzést.
A cikk megírásához az utolsó cseppet a pohárba egy pulzusmérőkkel foglalkozó jó barátom, Zerge boltjában eltöltött teljes műszak adta. A „mire fogod használni az órát?” című kérdésre nagyon nagy százalékban az ironman, és a maraton volt a válasz. A megfelelő óra kiválasztása után rákérdeztem a vevőknél, hogy van-e bármiféle sportolói előképzettségük, vagy valamilyen szakember, aki segíti a felkészülésüket. A válasz minden esetben NEM volt.
Kicsit olyan dolog ez, mint az otthoni áramszerelés, kicsit mindenki ért hozzá, de azzal is tisztában van, hogy csak egyszer hibázhat, ezért inkább szakembert hív. A felkészülés nélküli sportolás is valami ilyesmi kellene, hogy legyen. Sokan elfelejtik, hogy 5-6 órás folyamatos terhelés nem egészséges egy olyan szervezetnek, ami gyakran egy hét alatt nem kap ekkora ingert. Az arányok betartása mindennél fontosabb, aki heti kétszer két órát tud sportolni, annak a maximum terhelést is valahol 2-3 óra között kellene maximálnia.
Hogy mennyire ártalmas és egészségtelen a felkészülés nélküli versenyzés és milyen gazdasági hatásai lehetnek, azt jól illusztrálja az egyik norvég napilap cikke. A norvég Nemzeti Egészségügyi Intézet felmérése szerint a legnépszerűbb MTB maraton, a Birkebenerrittet 15 300 indulójából több mint 3000 betegedett meg a versenyt követő napokban. Közrejátszott a hideg esős idő is, de biztos vagyok benne, hogy a minden tekintetben jól felkészült sportolók sokkal kisebb arányban estek áldozatául a rendezvénynek.
Körülbelül 500-an több mint egy hétre kiestek a munkából, további 1500-an ennél rövidebb ideig, de szintén kényszerpihenőre kerültek. Összesen mintegy 4000 munkaóra esett ki, ami körülbelül 6.8 millió koronás, vagyis mintegy 200 millió forintos veszteséget okozott az államnak. Magyarországon nem találtam hasonló felmérést, és nyilván az indulók száma sem ekkora, de véleményem szerint az arányok egy hideg esős derbi után nagyon hasonlóak lehetnek.
A versenyeken mindenki a saját felelősségére indul el, de meggyőződésem, hogy a szervezőknek, szponzoroknak sokkal komolyabb felvilágosító munkát kellene végezniük ebben a témában. Azért is fontos lenne, mert szív és érrendszeri megbetegedésekben vezető nagyhatalom vagyunk. A rendezvényeken azok indulnak, akik szeretnének tenni valamit az egészségük érdekében, a valóságban azonban még sokkal nagyobb veszélybe sodorják saját magukat.
Egy ismerősöm Mallorcán dolgozik egy kerékpáros hotelben, ahol kíséri a nyaralók edzéseit. Tapasztalatai szerint minden nap két láncszakadás, heti kettő kulcscsonttörés, és egy szívroham jön ki átlagban. A számok beszédesek, a kockázat hatalmas, a prevenció gyakorlatilag nem létezik. Aki találkozott az idei Gepida-Mátra maratonon az egyik nagy magyarországi kerékpár forgalmazó vezetőjével tudja, mire gondolok. Szerintem ő sem felejti el a versenyt egyhamar.