Cavendish óriásit bukott a nyitányon!

Létrehozva: 2014. július 5. 20:10
A Yorkshire-ből rajtoló Tour de France első szakaszán nem a befutón vártuk a drámát, hanem a szűk utakon, a szakasz derekán, a sors azonban más forgatókönyvet tartogatott. Cavendish és Gerrans összeakadt, Kittel és Sagan párbajozott, kettejük közül a német ünnepelhetett. Még nem tudni, hogy folytathatja-e a britek sprinterklasszisa. Cav: "Én hibáztam". A bikemag.hu beszámolója.




A Leeds és Harrogate közötti 190,5 kilométeres távon nagyon fegyelmezetten biciklizett a mezőny, rengeteget vezetett André Greipel csapata, a Lotto Belisol. A nap hőse a 42 éves Jens Voigt (Trek) volt, aki magányos szökése után bezsebelte a hegyi pontokat, s megszerezte a pöttyös trikót, így utolsó Tour de France-án rögtön az első napon dobogóra állhatott.

Már örömmel konstatálhattuk, hogy megúsztuk a napot bukás nélkül, de az utolsó kilométeren felgyorsultak az események. Az emelkedő hajrán Fabian Cancellara (Trek) támadott egyedül, de még neki sem volt esélye a sprinterekkel szemben. Azonban amikor utolérték, kicsit “összeszűkült az út mindenkinek”, és a hazai pályán mindenáron győzni akaró Mark Cavendish (Omega Pharma-Quick Step) választhatott, hogy fékez, vagy “boxol”.

Cav ragaszkodott Marcel Kittel (Giant-Shimano) kerekéhez, de ehhez nem éppen finoman kijjebb kellett tessékelnie a bal oldalán Simon Gerrans-t (Orica-GreenEdge), akivel összeakadt a kormánya, és mindketten nagyot buktak. A győzelemért így végül a nyerő helyzetben maradó Kittel és Peter Sagan (Cannondale) meccselhettek, és a német sprinter simán megverte a szlovák bajnokot, megszerezve ezzel a sárga trikót is.

Érdekesség, hogy a favoritok közül Chris Froome olyan jó pozícióban jött, hogy 6. lett a szakaszon. Ellenfelei azonos idővel érkeztek, mint utólag kiderült, közéjük tartozik Andrew Talansky is, aki defektet kapott, de belül az utolsó 3 kilométeren, így a hátrányát levonták. Cavendishnek nem tört csontja, de kificamodott a válla a legfrissebb információk szerint.

Az őrült befutó videón:



Tour de France 1. szakasz eredménye:
1     Marcel Kittel (Ger) Team Giant-Shimano     4:44:07     
2     Peter Sagan (Svk) Cannondale         
3     Ramunas Navardauskas (Ltu) Garmin-Sharp         
4     Bryan Coquard (Fra) Team Europcar         
5     Michael Rogers (Aus) Tinkoff-Saxo         
6     Christopher Froome (GBr) Team Sky         
7     Alexander Kristoff (Nor) Team Katusha         
8     Sep Vanmarcke (Bel) Belkin Pro Cycling Team         
9     Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Movistar Team         
10     Michael Albasini (Swi) Orica GreenEdge

Címkék: mark_cavendish