Cavendish elszállt, német győztes

Létrehozva: 2013. július 9. 18:25
Érdekes vonalvezetésű sprintbefutó döntötte el a 100. Tour de France 10 szakaszának sorsát, aminek a végén Mark Cavendish akadt össze Marcel Kittel felvezető emberével, a hatalmas tömegbukást szerencsére megúszta a mezőny. A BikeMag beszámolója.


Saint-Gildas-des-Bois és Saint-Malo között 193 kilométert kellett ma kerékpározni, a tengerpartról befújó szél végül nem okozott szelekciót a peloton élén. A Jerome Cousin (Team Europcar), Juan Jose Oroz (Euskaltel), Luis Mate (Cofidis), Lieuwe Westra (Vacansolile) és Julien Simon (Sojasun) összeállítású elmenést az utolsó 10 kilométeren belül bedarálta a mezőny, következhetett a hajrá felvezetése.

A legerősebb a Lotto-Belisol sora volt Andre Greipel előtt, de az utolsó kilométerre Marcel Kittel (Argos-Shimano) vonata is előre férkőzött, Cavendisht pedig Steegmans hozta előre pár száz méterrel a cél előtt. A célegyenes azonban nem egyenes volt, ami nagyon nehéz a sprintereknek a célvonal távolságának felmérése szempontjából, amit az utolsó 100 méterig nem is látnak.

A kalamajkát nem a kanyar okozta, hanem Kittel csapattársa, Tom Veelers végezte el feladatát és erejével elkészülve csúszott hátra a vonatból, jobbról pont Cavendish kerülte őt hátulról, ő picit balra mozdult el. A hátulról erőből érkező brit lett a „győztes”, az összekoccanó vállak következtében a holland esett el, de szerencsére a hatalmas tempó miatt a mezőny már széthúzódott, mindenki ki tudta kerülni az eleső bringást, aki maga sem sérült komolyabban.

A véghajrán a két német sprinter sztár, Greipel és Kittel küzdött, Cavendisht kizökkentette a bukás. A német bajnok kezdhette a hajrát elölről, de a balra kanyarodó úton Kittel még pont be tudott szúrni a rövidebb oldalra, és tovább bírta szuflával, minidősebb t honfitársa. Cavendish mögött Peter Sagan (Cannondale) ért be negyediknek, így a zöld trikót jól védte ma is. Chris Froom sárga mezét sem fenyegette veszély, a kenyai-brit vezeti az összetettet.

Tour de France 10. szakasz eredménye:
1     Marcel Kittel (Ger) Team Argos-Shimano     4:53:25     
2     André Greipel (Ger) Lotto Belisol         
3     Mark Cavendish (GBr) Omega Pharma-Quick Step         
4     Peter Sagan (Svk) Cannondale Pro Cycling         
5     William Bonnet (Fra) FDJ.fr         
6     Alexander Kristoff (Nor) Katusha         
7     Samuel Dumoulin (Fra) AG2R La Mondiale         
8     Kévin Reza (Fra) Team Europcar         
9     Danny van Poppel (Ned) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team         

Összetett állás:

1     Christopher Froome (GBr) Sky Procycling     41:52:43     
2     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team     0:01:25     
3     Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team     0:01:44     
4     Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team     0:01:50     
5     Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff     0:01:51     
6     Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff         
7     Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team     0:02:02     
8     Daniel Martin (Irl) Garmin-Sharp     0:02:28     
9     Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha     0:02:31     
10     Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team     0:02:45

Címkék: Tour de France