A Morlaix és Plaintel közötti 155 kilométeres etap hajrájában az ellenfeleknek sikerült szétszaggatni a mezőnyt, a szakaszt egy hatfős boly élén Anthony Vignes nyerte. Ami azonban ennél fontosabb, hogy az észt Mandri a második, 5 másodperc hátránnyal befutó tízfős sorban érkezett.
A magyar bajnok Kusztor az eredménylista szerint a harmadik sorral – gyakorlatilag a főmezőnnyel - ért célba a 21. helyen, a győzteshez képest kilenc másodperc hátránnyal, így csökkent az előnye, de továbbra is őrzi a leader-trikót. Ahogy a svájci Atla-Personal bringásának beszámolójából is kiderül, nem volt egyértelmű, volt-e végül szakadás az élboly mögött érkező sorban, és kellett volna-e külön időt adni, mindenesetre így alakult.
Már csak egy szakasz van hátra, ami nagyon kemény lesz, a közte és az észt közötti különbség időjóváírással is ledolgozható.
Kuszti értékelése:
"Sikerült ma is megörizni az 1. helyemet. Folyamatos lószparádé volt az első kb. 80 kilin. Megint nagyon sokat dolgozott a csapat. A végén 5 kört kellett mennünk melyben az utolsó 500 méter egy meredek emelkedő volt. Az utolsó 4 körben már magamra maradtam és persze mindenki támadott. Amire tudtam arra mentem, de volt amikor kialakult egy kisebb csoport elől és persze nem vezetett nekem senki. Így egyedül mentem a sor elején, de csak olyan tenpót, hogy roggyak meg és látótávolságban maradjon az eleje. A 4. körben az eső is elkezedett szakadni és elég hűvös volt. Végül együtt érkeztem azokkal akikkel kellet, de valahogyan még is 4 mp-vel közelebb jött hozzám az összetett 2. Nem tudom, hogy hogyan, mert együtt jöttünk be. Na, de mindegy, én vezetek és ez a lényeg. Holnap nagyon kell figyelnem. Nagyon bízom benne, hogy meg tudjuk csinálni. Persze már mindenki fárad, de én eléggé jól érzem magamat."
1. VIGNES Anthony | FRA - BIC | 3:39:04 |
2. SOLOMENNIKOV Andrey | RUS - TIK | 0:00 |
3. KNEISKY Morgan | FRA - RLM | 0:00 |
4. BIHEL César | FRA - BZH | 0:00 |
5. SIMON Julien | FRA - SAU | 0:00 |
6. VANGENECHTEN Jonas | BEL - WBC | 0:00 |
7. AULAS Alexandre | FRA - CSA | 0:05 |
8. FAUCON Guillaume | FRA - AUB | 0:05 |
9. BULTYNCK Kenneth | BEL - EFC | 0:05 |
10. DEVILLERS Gilles | BEL - WBC | 0:05 |
... | ||
16. MANDRI Rene | EST - EDR | 0:05 |
21. KUSZTOR Péter | HUN - ARH | 0:09 |
1. KUSZTOR Péter | HUN - ARH | 23:02:26 |
2. MANDRI Rene | EST - EDR | 0:04 |
3. SISKEVICIUS Evaldas | LTU - LPM | 0:38 |
4. BOL Jetse | NED - RB3 | 1:10 |
5. VIGNES Anthony | FRA - BIC | 1:12 |
6. DEVILLERS Gilles | BEL - WBC | 1:22 |
7. LANG Pirmin | SUI - ARH | 1:23 |
8. DELAPLACE Anthony | FRA - SAU | 1:25 |
9. HALLEGUEN Mathieu | FRA - BSC | 1:27 |
10. BOULO Matthieu | FRA - RLM | 1:28 |

Kusztor Péter továbbra is vezet a franciaországi 2.2 kategóriás hétnapos Europe-Tour kerékpárverseny, a Tour de Bretagne összetettjében, csapata, a svájci Atlas-Personal segítségével az 5. szakaszon is sikerült megvédeni a...
Tovább a teljes cikkhez »

A magyar országúti bajnok, Kusztor Péter megőrizte a vezetést a Tour de Bretagne 4. szakasza után, az összetett élén nem változott semmi, lévén a főmezőny együtt érkezett, 8 másodperccel a magányosan robbantó és hazaérő győztes,...
Tovább a teljes cikkhez »

A magyar országúti bajnok, Kusztor Péter a harmadik napon átvette a vezetést a az Europe-Tour sorozatba tartozó, franciaországi Tour de Bretagne versenyen az észt Rene Mandri előtt, nyolc másodperccel....
Tovább a teljes cikkhez »

Kusztor Péter harmadik lett a héten zajló Bretagne-i Körverseny második szakaszán az észt Rene Mandri mögött, ami összetettben is ugyanezt a pozíciót jelenti számára....
Tovább a teljes cikkhez »