Bodrogi is indul a Tour előversenyén

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 3. 20:22
Június 7-től 14-ig a „mini Tour de France”-ként is emlegetett Dauphiné Liberé versenyen vesz részt a profi kerékpársport színe java, a tavalyi győztes Alejandro Valverdével, a Tour legnagyobb favoritjaként számon tartott Alberto Contadorral, az ausztrál Cadel Evans-szel, a német Linus Gerdemannal és a többiekkel. Ott lesz a mezőnyben a Katyusa csapatában Bodrogi László is, aki egy rövidebb és egy hosszabb időfutamon is kipróbálhatja magát és lendülhet egyre jobb formába versenykörülmények között.


A ProTour viadal nyolc szakaszából az első egy 12 kilométeres időfutam lesz Nancy városában, következik két sík etap, majd egy 42 kilométeres időfutam, amely ugyancsak feküdhet Bodroginak, a pálya közepén lévő emelkedő nem számít túl nehéznek. Ezután a hegyekben folytatja a mezőny, a bringásoknak több olyan csúcsot is meg kell mászni, melyek az idei Tour de France útvonalán is szerepelnek, például ilyen a legendás Mount Ventoux az ötödik napon.
A verseny legérdekesebb eseményeiről természetesen beszámolunk majd honlapunkon!