Az év hazai kerékpárversenye a Kékesre!

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 29. 19:19
Mindkét egynapos, Europe Tour sorozatba tartozó magyar kerékpárversenyre augusztus első hétvégéjén kerül sor. Aki szereti a kerékpársportot és Magyarországon ritkán látható, színvonalas mezőnyre kíváncsi, ne mulassza el a szombati kirándulást hazánk legmagasabb pontjára, a Kékestetőre szervezni!


Ma délelőtt, stílszerűen a bringások egyik törzshelyén, a városligeti Cafe Waggonban tartották a két magyar Europe Tour verseny bemutatóját:

Az UCI 1.2 kategóriás, Grand Prix P-Nívó mezőnye szombaton, Tiszaroffról indul 13 óra 45 perckor, és az Alföldről a Mátra felé veszik az irányt a kerekesek, közben 30 települést érintve. A 174 kilométeres verseny végén a befutóra 18:00 óra körül kerül sor Kékestetőn, ünnepélyes eredményhirdetéssel.

A GP P-Nívót harmadszor rendezik meg a Betonexpressz 2000 – Limonta, az egyetlen magyar kontinentális profi csapat mögött álló támogatók, a tavalyi versenyt az olimpiai indulása előtt néhány nappal Kusztor Péter nyerte.

TT
A legjelentősebb magyar csapatok képviselői is jelen voltak a sajtótájékoztatón Fotó: TT

Bár Kusztor nem, de szinte a teljes hazai élmezőny jelen lesz a versenyen, A Betonexpressz 2000 Limonta során kívül, indul az FTC-Merida ReVO2lution csapata, a pécsi Contact SE, a Go Fast Bikeexpress – Kommuna.org MIX, a Csepel, a P-Nívo CMH Team, a Szegedi KSC a Postás SE, valamint a román bejegyzésű, csíkszeredai Tusnad Cycling Team magyar különítménye.

TT
A BLM sportigazgatója, Stubán Ferenc és a versenyigazgató, Pisók István Fotó: TT

A nemzetközi mezőnyből kiemelkedik a tavalyi év legsikeresebb kontinentális profi csapata, a szlovén Perutnina, a szlovák válogatott színeiben itt lesz a Lampréban és a Milramban profiskodó utánpótlás világbajnok, Matej Jurco, Horvátországot pedig a Puris-Kamen Caffe képviseli Kvasinával. Parázs küzdelem várható tehát a több mint 7000 eurós díjazásért.

TT
A "Tour magyar hangja", Sipos János is a versenyek jelentőségét méltatta Fotó: TT

Vasárnap a Grand Prix Betonexpressz 2000 előtt délelőtt az amatőrök (nem igazolt bringások) 11:00 órakor (57 km) és a legkisebbek 9:00 órakor is próbára tehetik magukat a kritériumversenyen, Tiszagyendán. A profik rajtjára 14:00 órakor kerül sor, a befutó 17:45 körül várható.

Tiszaroffon és Tiszagyendán mindkét napon vásári hangulat és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a verseny előtt.