Az esőt is legyőzte a francia bajnok

Létrehozva: 2014. május 13. 18:17
Komoly perpatvarral kezdődött a Giro d’Italia 4. szakasza, Bariban ugyanis Írországhoz hasonlóan szakadó eső várta a mezőnyt, a bringásoknak pedig nem akaródzott tekerni. A bikemag.hu beszámolója.


Rigoberto Uran valószínűleg nem ilyen folytonosságra gondolt tegnapi nyilatkozatában, az ír időjárás, a transzfer, a pihenőnap ellenére már rögtön a verseny elején fáradt és ideges lehet mindenki. A mezőny sprinter sztárja, a két szakaszt nyerő Marcel Kittel tegnap este be is lázasodott, így már ma nem is állt rajthoz.

A Bari környékén kijelölt 112 kilométeres etap feszülten indult, illetve nem indult, mert a bringások csak lassan gurultak, neutralizálni akarták a távot a veszélyesen csúszós utak miatt. Érdekes kérdés ez, igazuk volt-e vagy sem… Tavaly sokszor egyértelműbb volt a helyzet, hiszen az szervezői hiba is, hogy hóhatár fölött, vagy iszonyú mocskos, rossz utakon jelölik ki az útvonalat, nem gondolva arra, hogy a versenyzők emberek.

Ma viszont az történt, ami bármikor megtörténhet kerékpárversenyen, esett az eső. Eső miatt pedig nem szokás lefújni egy versenyt, hanem versenyezni illik, még akkor is, ha elismerjük, hogy „a dél-olasz utak csúszósabbak ilyenkor, mint az írországi aszfalt” – ahogy a rózsaszínű trikós Matthews nyilatkozta. Profi kerékpárosokról van szó, az országúti kerékpározás pedig nem teremsport.

A szakasz derekán, mikor megérkezett a mezőny a városi körbe (amiből nyolcat kellett megtenni), odáig fajult a helyzet, hogy a zsűrinek kellett pénzbüntetéseket osztani, hogy végre kerékpársporthoz méltó képet mutasson a mezőny. Hamarosan fel is pörgött kicsit a tempó, majd az eső is alábbhagyott. Az utolsó körre azonban ismét eleredt a zápor, még szerencse, hogy a szervezők úgy döntöttek, az összetett állást az utolsó előtti kör áthaladási ideje szerint számolják.

A sprintre így kezdetét vette a „Ki marad állva?” verseny, az utolsó kilométereken szinte minden kanyarban történt bukás. Lefeküdt a komplett Cannondale sor Vivianival, voltak, akik nem is mentek bele a csatába, végül a Giant-Shimano sor maradt elöl létszámfölényben, Roberto Ferrarival (Lampre-Merida), Giacomo Nizzolóval (Trek) és Nacer Bouhannival (FDJ). Azzal a Bouhannival, akinek egy defektből kellett felérnie az utolsó körben.

A Giant-Shimano azonban nem tudta kihasználni, hogy négyen voltak három ellen, talán több értelme lett volna támadni-kihagyni, mint megpróbálni megcsinálni a klasszikus felvezetést. Főleg úgy, hogy a célegyenesre fordulva a leggyorsabb ember, a szlovén Luka Mezgec problémával is küzdött, nem tudott hajrázni, így a felvezető embernek, Veelersnek kellett megindulni. A hollandot aztán a korábbi francia bajnok Bouhanni könnyedén levadászta és élete első GT-győzelmét aratta.

Giro d’Italia 4. szakasz eredménye:
1     Nacer Bouhanni (Fra) FDJ.fr     2:22.06
2     Giacomo Nizzolo (Ita) Trek Factory Racing     
3     Tom Veelers (Ned) Team Giant-Shimano     
4     Roberto Ferrari (Ita) Lampre-Merida     
5     Elia Viviani (Ita) Cannondale     
6     Matteo Montaguti (Ita) AG2R La Mondiale     
7     Kenny De Haes (Bel) Lotto Belisol     
8     Luka Mezgec (Slo) Team Giant-Shimano     
9     Bert De Backer (Bel) Team Giant-Shimano     
10     Francesco Chicchi (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo     

Összetett állás:
1     Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge     12:28:43
2     Alessandro Petacchi (Ita) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team     0:00:08
3     Daniel Oss (Ita) BMC Racing Team     0:00:10
4     Luke Durbridge (Aus) Orica Greenedge     0:00:14
5     Ivan Santaromita (Ita) Orica Greenedge     
6     Svein Tuft (Can) Orica Greenedge     
7     Pieter Weening (Ned) Orica Greenedge     
8     Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team     0:00:19
9     Pieter Serry (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team     
10     Serge Pauwels (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team

Címkék: giro_d_italia