Átrendeződött a Vuelta összetettje

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 28. 19:14
Nehéz hegyi befutó várt a 9. szakaszon a 66. Spanyol Kerékpáros Körverseny mezőnyére, ami meg is tette hatását, többen is bajba kerültek a favoritok közül, időt veszített Joaquim Rodriguez is, aki ezzel a vörös trikónak is búcsút inthetett…


A Villacastín és Sierra de Bejar La Covatilla közötti 183 kilométeres táv mondhatni a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: kialakult egy szökevénycsoport, melyet a mezőny biztos távolságban tartott, hogy a célhoz vezető hegy derekára érjék őket utol, ami 10 kilométerre a céltól történt meg.

A szökevények üldözése közben főleg a Katyusa, Rodriguez csapata dolgozott a Lampréval karöltve, de a meredek részhez érve már elveszítették a kontrollt, és megkezdődtek a valódi támadások. A belga Van Den Broeck akcióját követően szakadozott szét igazán a sor, és bajba került több favorit is.

A vörös trikós Purito is sokkal nehezebben mozgott a hegyen, mint tegnap, de például két, korábban fő esélyesként számon tartott bringás, Igor Anton majd Michele Scarponi leszakadtak. Valódi tűzijáték volt, folyamatosan változott a helyzet az élen, a favoritok közül Vincenzo Nibali, majd Brad Wiggins találtak magukra, Gyenyisz Mencsov pedig szokása szerint csak „érkezett”, de a célig végül is ez kifizetődött neki.

Az utolsó kilométereken Nibalinak végül nem sikerült ellépni Daniel Martin társaságában, Wiggins hatalmasat ment, hogy felérjen egy kisebb csoport élén, és a brit ritmusváltásának végleg áldozatul esett a vörös trikós is, sőt, később Van Den Broeck is.

A hajrára legjobban végül az ír Martin időzített a legjobban, aki pár száz méterrel a cél előtt robbantott, és megnyerte a szakaszt. A vörös trikót pedig az élcsoportban legjobb idővel rendelkező holland Bauke Mollema vette át, és teljesen átrendeződött a generál.

A 9. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Daniel Martin (Irl) Team Garmin-Cervelo 4:52:14  
2. Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team    
3. Juan Jose Cobo Acebo (Spa) Geox-TMC 0:00:03  
4. Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling 0:00:04  
5. Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 0:00:07  
6. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:11  
7. Rein Taaramae (Est) Cofidis, Le Credit En Ligne 0:00:12  
8. Denis Menchov (Rus) Geox-TMC    
9. Haimar Zubeldia Agirre (Spa) Team RadioShack    
10. Fredrik Kessiakoff (Swe) Pro Team Astana    
11. Wout Poels (Ned) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:00:15  
12. Kevin Seeldraeyers (Bel) Quickstep Cycling Team 0:00:19  
13. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto    
14. Sergio Pardilla Belllón (Spa) Movistar Team 0:00:38  
15. Chris Anker Sörensen (Den) Saxo Bank Sungard 0:00:41  
16. Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi    
17. Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank Cycling Team    
18. Maxime Monfort (Bel) Leopard Trek    
19. Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale 0:00:47  
20. Sergey Lagutin (Uzb) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:00:50  
...
25. Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 0:00:50  
29. Janez Brajkovic (Slo) Team RadioShack 0:01:27  
32. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD 0:01:50  
33. Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:01:50  
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team 37:11:17  
2. Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 0:00:01  
3. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:09  
4. Fredrik Kessiakoff (Swe) Pro Team Astana 0:00:18  
5. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:00:27  
6. Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha Team 0:00:35  
7. Jakob Fuglsang (Den) Leopard Trek 0:00:37  
8. Kevin Seeldraeyers (Bel) Quickstep Cycling Team 0:00:42  
9. Haimar Zubeldia Agirre (Spa) Team RadioShack    
10. Juan Jose Cobo Acebo (Spa) Geox-TMC 0:00:46  
...
13. Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling 0:01:00  
18. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD 0:01:54  
19. Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale 0:02:05  
20. Janez Brajkovic (Slo) Team RadioShack 0:02:10  
21. Denis Menchov (Rus) Geox-TMC 0:02:18  
29. Sergey Lagutin (Uzb) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:03:40  
30. Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:04:31