A norvég óriás megkoronázta pályafutását

A 262 kilométeres verseny óriási izgalmakat hozott, az olaszok és a belgák mozgatták a mezőnyt az utolsó körökben, a legerősebb, a belga Philippe Gilbert nem volt képes megbirkózni a feladattal: a topfavorit pozíciójából győzni.

Ideális időjárási körülmények között, napsütésben, maximum 15 kilométeres szélben indult el a világbajnokság elit mezőnye az ausztráliai Melbourne-ből, hogy a geelongi 15 kilométeres körpályát elérve 11 kört tegyenek meg a két rövid, meredek emelkedőt tartalmazó nyomvonalon.

A verseny váratlan módon hatalmas feszültséggel szolgált már a geelongi körpálya megkezdése előtt, ugyanis az Olekszander Kvascsuk (Ukrajna), Mohammed Said Elammoury (Moarokkó), Matthew Brammeier (Írország), Diego Alejandro Tamayo Martinez (Kolumbia) and Jackson Rodriguez (Venezuela) alkotta szökevénycsoport olyan előnnyel (bő 20 perc feletti!!!) érkezett a pályára, hogy úgy látszott, akár képesek lehetnek befejezni egy kört a mezőny megérkezése előtt. (Mi lett volna ekkor???)

	Fotó: Reuters

Szerencsére nem így alakult, és a mezőny, elérve geelongot óriási tempót kezdett diktálni. Főleg az olaszok és a belgák mozgatták a mezőnyt, és már három körrel a vége előtt – miközben utolérték a korai szökevényeket – megkezdődtek a fontos támadások. Az olaszok mindenben benne voltak, Nibali nagyon erős volt, iszonyatosan megdolgozták a pelotont.

Benne a topfavoritot, a belga Philippe Gilbert-t is, akinek túl sok akcióra kellett mozdulnia.
Az utolsó előtti kör vízválasztó volt, itt dőlt el, hogy együtt tud-e maradni egy nagyobb, 30-40 fős élboly, vagy több csoportban folyik tovább az üldözés. A „síkvidéki” sprinterek természetesen már rég leszakadtak, ami azonban meglepő volt, a spanyol válogatott impotens produkciója. A kezdeményező szerepet az olaszoktól átvette Gilbert, és csapattársa, Björn Leukemans, akiknek paraszthajszálon múlt, hogy nem sikerült szétzilálni a mezőnyt. Evans, Kolovnyev, Pozzato ment velük általában, de az emelkedők utáni hosszú lejtő szökésgyilkosnak bizonyult, egyszerűen egy nagyobb boly sokkal gyorsabban tudott haladni, mint egy kisebb elmenés.

Az utolsó kört ennek megfelelően ismét együtt kezdte meg a 40 fős élcsoport, akik közül ekkor már hiányzott többek között az immár négyszeres időfutam-világbajnok, Fabian Cancellara is. Az emelkedőket az olasz Bruseghin kezdte meg óriási tempóban, majd ismét jöttek Gilbert emberei, Van Avermaet tempójából ismét Leukemans próbált robbantani, majd tartott vele Gilbert, akinek további ritmusváltását már senki nem tudta átvenni.

	Fotó: Reuters

Gilbert megpróbálta a lehetetlent, és az utolsó hosszú lejtőt egyedül az élen, 20 másodperc körüli előnnyel kezdte meg, de a „szökevénygyilkos” szakasz kifogott rajta, a tengerparti útra érve, 3 kilométerrel a cél előtt megfogták, mezőnyhajrá következett tehát.

A 32 éves norvég óriás rendkívül okosan versenyezve korábban semmilyen akcióba, ritmusváltásba nem ment bele, arra tett fel mindent, hogy a végére összerázódik az élboly, így nem pazarolt semmi energiát. Taktikája be is jött, így a sprintre ő tudott a legfrissebb maradni az állva maradt sprinterek közül, s nyerte meg a hajrát a dán Matti Breschel és az ausztrál Allan Davis előtt.

	Fotó: Reuters

Érdekesség, hogy az ausztrálok az elit időfutamon kívül három férfi számban is delegáltak versenyzőt a dobogóra, egy arany, egy ezüst és egy bronzérmet szerezve a hazai rendezésű vb-n.

Ne menjünk el az utóbbi napokban kicsúcsosodott, kerékpársportot lejárató, jól időzített "kampány" mellett sem, az elit férfi mezőnyversenyen most bárki láthatta e nagyszerű sportág minden csínját-bínját, csodálatos komplexitását, aminek köszönhetően nemzetközi szinten semmilyen erőnek nem fog sikerülni megtörni a népszerűségét.

A sprint, ahogy "Husi" szétszaggatja a keményet felfelé: