A "kancellár" aranybringát kapott

Szerző: Takács TamásLétrehozva: 2009. szeptember 23. 14:01
Miközben a huszonhárom év alatti férfiak már túl is vannak a világbajnokság időfutamán, az elit férfiak is tesztelték a mendrisiói pályát. A szám koronázatlan királya, illetve „kancellárja”, a svájci Fabian Cancellara is megjáratta már az időfutam-gépét a 16,6 kilométeres körben. 2006-os és 2007-es világbajnoki címe és a 2008-ban, Pekingben megszerzett olimpiai aranya után Cancellara toronymagas esélyese a kronónak, de a svájci ennél többet akar…

A VB sajtótájékoztatóján Cancellara kijelentésére sokan felkapták a fejüket: „Meg akarom nyerni az időfutamot és a mezőnyversenyt is hazai pályán…” Majd gyorsan hozzátette: „Ha sikerül az egyik, akkor elégedett leszek.” A Saxo Bank versenyzője szerint megfelelő edzésmunka után a kronó és a mezőnyverseny közötti két nap elég a regenerálódásra, csúcsformában tud majd teljesíteni vasárnap is.

 
Reuters
  Fotó: Reuters

A világbajnokságra egy vadonatúj fényezésű időfutamkerékpárt kapott Cancellara, csapata amerikai szponzorától. Az uralkodó díszítés az arany, a feliratok, a nocon bowdenszett, a lánctányérok, fékek és egyéb fém alkatrészek is a legnemesebb fém színében csillognak. A "homlokcső" környékén egy helvét harcos rázza vasvilláját az ellenfelek felé, és a felirat a vázon előremutató: "Jöttem, láttam, győztem".

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A bringa egyébként ugyanaz a típus, amit a Touron használt a svájci, erről az Eurobike-on készítettünk közelebbi felvételeket.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A Touron hajtott kerékpáron 54-es külső tányért használt Cancellara az utolsó időfutamon, vajon szükség lesz-e holnap az 55-re, mint a pekingi olimpián?

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Idén találkozhattunk először a villába integrált féktestekkel, melyek súlyban és légellenállásban is verik hagyományos társaikat.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A Cancellara nevével fémjelzett speciális időfutam-nyereg: nyereg orrán látható "dörzsi" felület megakadályozza a folyamatos előrecsúszást.

Reuters
  Fotó: Reuters

A próbakört sem akárki vezette fel Cancellarának. A Saxo Bank dán csapatfőke, Bjarne Riis számára a VB-n is a Saxo első számú embere a kedvezményezett.

Hozzászólások
24 ÓRA
23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók