A Betonexpresszt is bukások sarcolják

Szerző: BHLétrehozva: 2010. március 10. 16:01
Az olaszországi Porto San’T Elpidióban tölti napjait a Betonexpressz 2000 – Universal kerékpáros csapata, s immár az első versenyen is túl vannak az egyetlen magyar kontinentális gárda tagjai.
"Hosszú időn keresztül nem adtunk hírt magunkról, a nehéz gazdasági helyzetben jó néhány problémával kellett megbirkóznunk. Bár az egyetlen magyar kontinentális csapat körül az utolsó simítások még hátra vannak, örömmel jelenthetjük: elkezdtük a 2010-es versenyszezont!

„Már több mint tíz napja edzőtáborozunk megszokott olaszországi főhadiszállásunkon, Porto San’t Elpidióban. Az elmúlt hétvégén, vasárnap versenyeztünk először, a Trofeo ZSSDI UCI 1.2-es kategóriájú versenyén
– tájékoztatott Stubán Ferenc sportigazgató.

– Mivel a mezeink nem készültek el, ezért válogatottként álltunk rajthoz. Sajnos, Madár és az ifjú Simon Peti nagyot bukott, mindketten a verseny feladására kényszerültek, reméljük, hamarosan felgyógyulnak és újból csatasorba tudnak állni.

A mezeink késének oka egy új szponzor belépése a csapat támogatói körébe, remélhetőleg néhány napon belül elkészülnek és akkor be tudjuk mutatni az érdeklődőknek. A versenyt Cador Rida fejezte be a legjobb helyen, a hatvanhatodik helyen végzett, de a többiek is biztatóan mozogtak. A fiatal és idősebb versenyzők között nagy az összhang, mindenki elszánt, várjuk a kihívásokat.”


A Trofeo ZSSDI-n Cador Rida, Fejes Gábor, Lovassy Krisztián, Madaras Zoltán, Puskás Dávid és Simon Péter képviselte a magyar színeket.

Részletek, versenyzői beszámolók, eredmények és további érdekességek a klub hivatalos honlapján a www.teamblm.net internetcímen találhatóak!

 
Hozzászólások
24 ÓRA
20:53  Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj18:11  Hegy volt, változás nincs a Girón  Megvan az olimpiai magyar bringásVa  151 km után beérték, de megnyerte!Va  Vállzúzódás miatt száll ki a Giró-bólSzo  Costa Rica-i siker, dán ász rózsaszínben  Triplázott a sprinterkirály a GirónSze  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolója
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók