A 100. Tour - Froome vagy Contador?

Létrehozva: 2013. június 28. 13:32
Június 29-én, szombaton kezdetét veszi a világ egyik legnagyobb sporteseménye, a 100. Tour de France. A végső győzelem nagy esélyese Bradley Wiggins távollétében csapattársa, Chris Froome, aki a Vuelta-címvédő Alberto Contadorral csatázhat majd nagyokat. Evans, Valverde, A. Schleck, vagy Hesjedal számára minimum a dobogó a cél. A bikemag.hu összeállítása, fűszerezve pár kevésbé ismert ténnyel, érdekességgel.


Az útvonal számokban:

2013-ban, a 100. Tour de France-on június 29. és július 21. között 3 hét alatt 21 szakaszt és 3 479 kilométert kell teljesíteni 22 csapat 198 versenyzőjének. Ezek között 7 sík, 5 változó domborzatú és 6 hegyi etap szerepel, 4 hegyi befutóval. Egy 25 kilométeres csapatidőfutam, egy 33 kilométeres sík egyenkénti időfutam és egy 32 kilométeres hegyi egyenkénti időfutam (2 emelkedővel) is helyet kapott az itinerben (ez összesen 90 km az óra ellen), 2 pihenőnap mellett.

Trikók, Pénzdíjak:

Sárga trikó
A leglaikusabb sportkedvelő is ismeri ezt a legendás ruhadarabot, amely megannyi kerékpárosnak adott már extra motivációt 1919-es debütálása óta. 26 éve a francia nemzeti bank (LCL) öltözteti sárgába az adott szakasz után legkevesebb összidővel rendelkező kerekest. Érdekesség, hogy 1904 és 1912 között nem az óra, hanem pontverseny döntötte el, ki nyeri a Tourt.Az örök ranglistát Eddy Merckx vezeti 96 sárga trikóban töltött nappal és 5 Tour győzelemmel. A 2013-ban résztvevők közül Thomas Voeckler áll a legelőbb helyen: 20 napig viselhette a ruhadarabot, így Gino Bartalival egyetemben a 19. helyen áll. Idén 134 millió magyar forintnak megfelelő összeg üti a végső győztes markát.

Zöld trikó
A Tour 50. születésnapjára (1953-ban) tért vissza a pontozásos verseny, ám ezúttal egy külön versenyként, főként a sprinterek számára. Minden befutónál és szakasz közben elhelyezett részhajránál osztanak pontot, de a legtöbbet a sík szakaszgyőzelem éri (45 egység).1992-óta hűséges támogatója a versenyszámnak a francia nemzeti fogadóiroda (PMU), amit a győztesnek járó 25 000 euró is fémjelez. Idén várhatóan Mark Cavendish és Peter Sagan csatáját hozza majd a zöld trikó, ám Erik Zabel hatszoros rekordjától igencsak messze vannak 1-1 elsőségükkel.

Piros pöttyös trikó
Az összetettben kevésbé esélyes, de jó hegyimenők, szőkésspecialisták számára lehet cél a pöttyös trikó. Bár már 1905-ben is megnevezték a verseny legjobb hegyimenőjét, megkülönböztetett trikó csak 1975-óta jár ezért a képességért. A pontozás természetesen nagyban függ a hegy kategóriájától és célhoz való közelségétől.Richard Virenque 7-szeres győzelme megközelíthetetlennek tűnik, a legutóbbi duplázásra is 2006-ban került sor Michael Rasmussen jóvoltából.

A támogató Carrefour (francia nemzetközi áruházlánc) 25 ezer euróval jutalmazza azt, aki a párizsi dobogón is felhúzhatja magára a mezt.

Fehér trikó
1975-ben a fehér trikó is debütált. Bár a szabályok gyakran változtak, sőt 1989-99 közötti intervallumban nem is osztották ki, de az elv máig változatlan: a cél, hogy felhívják a figyelmet a fiatal tehetségekre. Andy Schleck és Jan Ullrich tartja a rekordot 3-3 fehér trikóval, idén Tejay van Garderen duplázhat (ám a rekord beállításáról már ő is lecsúszott). 2003-tól a Škoda támogatja a fiatalok versenyét, idén 20 ezer euróval.

Piros rajtszám
8 tagú zsűri figyeli szakaszról-szakaszra (az időfutamok kivételével), hogy ki a leginkább támadó szellemű versenyző. A díj nyertese másnap piros alapon fehér rajtszámot viselhet.
A háztartási gépeket gyártó Brandt 8 éve díjazza az agresszivitást, a végső győztest 20 ezer euróval.

Sárga rajtszám és sisak
Minden évben díjazzák a legsikeresebb csapatot is. Itt a 3 összetettben legjobban álló versenyző ideje mérvadó (kivéve a csapatidőfutamot), és a csapat sárga rajtszámot és sisakot köteles viselni. A Group Digital (elektronikai áruház) 2010-óta támogatja ezt a külön versenyt, idén 50 ezer euróval.

A Tour természetesen része az UCI World Tour sorozatának, így ebből a szempontból is értékelik a versenyzőket. Nem elhanyagolandó tény, hogy az összetett első helyezett markát 200 pont üti, és még a 20. is kap 4-et. A szakaszok végén 20-10-6-4-2 a leosztás az első 5 befutott versenyző között.

A 3 nagy körversenyt közül a Tour de France volt az utóbbi időkben az egyetlen, amelyen nem lehet jóváírásokat szerezni – ez 2013-ban sem változik, pedig az itinerre pillantva nagy harc dúlna a legjobbak között a bónuszmásodpercekért, melyek helyezések sorsáról dönthetnének a top6-ban is.

Mint ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk, idén is 2-2 kísérőautó áll a 9 tagú gárdák rendelkezésére. A hivatalos szabálykönyvben olyan apró érdekességeket olvashatunk, mint a szakasz közbeni mobiltelefonálás tiltása, és azt sem nézik jó szemmel, ha valaki napszemüvegben jelenik meg egy hivatalos sajtótájékoztatón.

Az idei magyar bajnokságon (és persze megannyi nemzetközi eseményen) főszerepet játszó vasúti átkelőnek külön paragrafust szántak a rendezők: természetesen a lezárt sorompót keresztező versenyző azonnali diszkvalifikálást kap, ám ha a szökés átér, viszont a mezőny nem, akkor külön intézkedést nem alkalmaznak a szervezők. Ha a teljes mezőny előtt lezárul a sorompó, akkor is csak 30 másodperc feletti szökést engednek el újra.

A RAJTLISTA JELEN ÁLLÁS SZERINT:
AG2R LA MONDIALE
Jean-Christophe Peraud, Romain Bardet, Maxime Bouet, Samuel Dumoulin, Blel Kadri, Hubert Dupont, John Gadret, Sébastien Minard és Christophe Riblon

ASTANA PRO TEAM
Jakob Fuglsang, Assan Bazayev, Janez Brajkovic, Enrico Gasparotto, Francesco Gavazzi, Andrey Kashechkin, Fredrik Kessiakoff, Alexey Lutsenko és Dmitri Muravyev

BLANCO PRO CYCLING TEAM
Lars Boom, Laurens ten Dam, Robert Gesink, Tom Leezer, Bauke Mollema, Lars Petter Nordhaug, Bram Tankink, Sep Vanmarcke és Maarten Wynants

BMC RACING TEAM
Cadel Evans, Tejay Van Garderen, Philippe Gilbert, Brent Bookwalter, Marcus Burghardt, Amael Moinard, Steve Morabito, Manuel Quinziato és Michael Schar.

CANNONDALE PRO CYCLING
Peter Sagan, Moreno Moser, Maciej Bodnar, Kristijan Koren, Alessandro De Marchi, Alan Marangoni, Fabio Sabatini, Ted King és Brian Vandborg.

COFIDIS, SOLUTIONS CREDITS
Yann Bagot, Jerome Coppel, Egoitz Garcia, Chistophe Le Mevel, Luis Ángel Mate, Rudy Molard, Dani Navarro, Rein Taaramae és Guillaume Levarlet.

EUSKALTEL EUSKADI
Mikel Nieve, Igor Antón, Ion Izagirre, Gorka Izagirre, Rubén Pérez, Juanjo Lobato, Romain Sicard, Juanjo Oroz és Mikel Astarloza.

FDJ
Nacer Bouhanni, Murilo Fischer, Jérémy Roy, Pierrick Fédrigo, Thibaut Pinot, Alexander Geniez, Arthur Vichot, Guillaume Bonnet és Arnold Jeannesson.

KATUSHA TEAM:
Joaquim Rodriguez, Pavel Brutt, Alexander Kristoff, Aliaksandr Kuchynski, Alberto Losada, Daniel Moreno, Gatis Smukulis, Jurij Trofimov, Eduard Vorganov.

LOTTO-BELISOL:
Lars Bak, Bart De Clercq, André Greipel, Adam Hansen, Greg Henderson, Jürgen Roelandts, Marcel Sieberg, Jurgen Van den Broeck és Frederik Willems.

MOVISTAR TEAM
Alejandro Valverde, Rui Costa, Nairo Quintana, Andrey Amador, Jonathan Castroviejo, Rubén Plaza, Imanol Erviti, Iván Gutiérrez és José Joaquín Rojas.

OMEGA PHARMA – QUICK STEP
Mark Cavendish, Sylvain Chavanel, Michal Kwiatkowski, Tony Martin, Jerome Pineau, Gert Steegmans, Niki Terpstra, Matteo Trentin és Peter Velits.

ORICA GREENEDGE
Stuart O’Grady, Matt Goss, Daryl Impey, Brett Lancaster, Svein Tuft, Simon Gerrans, Michael Albasini, Simon Clarke és Cameron Meyer

RADIO SHACK – LEOPARD
Andy Schleck, Jan Bakelants, Laurent Didier, Tony Gallopin, Markel Irizar, Andreas Klöden, Maxime Monfort, Jens Voigt és Haimar Zubeldia.

SOJASUN
Anthony Delaplace, Julien El Farès, Brice Feillu, Jonathan Hivert, Cyril Lemoine, Jean-Marc Marino, Julien Simon, Maxime Mederel és Alexis Villermoz.

SKY PROCYCLING
Christopher Froome, Edvald Boasson Hagen, Peter Kennaugh, Vasili Kiryenka, David López, Richie Porte, Ian Stannard, Geraint Thomas és Kanstantsin Siutsou.

TEAM ARGOS – SHIMANO
Roy Curvers, Tom Dumoulin, Koen de Kort, Albert Timmer, Tom Veelers, Marcel Kittel, John Degenkolb, Johannes Fröhlinger és Simon Geschke

TEAM EUROPCAR
Thomas Voeckler, Pierre Rolland, Cyril Gautier, David Veilleux, Yukiya Arashiro, Davide Malacarne, Jerome Cousin, Kevin Reza, Yohann Gene.

TEAM SAXO – TINKOFF
Alberto Contador, Michael Rogers, Roman Kreuziger, Nicolas Roche, Matteo Tosatto, Daniele Bennati, Sergio Paulinho, Jesus Hernandez, Benjamin Noval.

VACANSOLEIL – DCM
Kris Boeckmans, Juan Antonio Flecha, Thomas De Gendt, Johnny Hoogerland, Sergey Lagutin, Wout Poels, Boy van Poppel, Danny van Poppel és Lieuwe Westra.

Címkék: Tour de France