Mos városában, saját házában pihenve Oscar Pereiro elismeri, hogy örökmozgó természet: „Nem szeretek nyugiban lenni, szükségem van a nyüzsgésre” – mondja. Ott a kerékpárja, de mostanában nem munkaeszközként tekint rá, egyik nap bringázik, másik nap nem, akkor is csak három órát. Pereiro, aki mentorával, Álvaro Pinóval együtt a legjobb gallég bringás a történelemben, most keresztút előtt áll. Csapatánál a Caisse D’Epargne-nál lejárt a szerződése, és kimondta a bűvös szót: visszavonul. Kapott ajánlatot a folytatáshoz, de nem talál motivációt. „Olyan bringásként élni, aki nem élvezi a versenyzést, nagyon nehéz” – mondja.
Ezen a nyáron visszatért Franciaországba, csapata azt várta tőle, hogy helyettesíteni tudja Alejandro Valverdét, de Pereiro nem tudta vállalni a kapitányi szerepet. Ott maradt a Col de Agnello hegyen. Ott, ahol az előző Touron összetörte magát egy hatalmas bukást követően. Öt hónap után tért vissza, de az idő nem oldott meg mindent. „Megpróbáltam visszatérni a csúcsra, gyors lenni. Régebben 32 versenynappal érkeztem a Tourra, idén a dupláját mentem. Bevégeztem.” – magyarázza.
Még mindig nem mozdult ki ebből a hangulatból. „Az idei Touron fejben teljesen lemerevedtem, és hazamentem. Azt mondtam, ez volt az utolsó versenyem, és még mindig ugyanezt gondolom.” De Pereiro igazi harcos, aki végigjárta a kerékpársport katakombáit, hogy felállhasson a dobogóra Párizsban. Ad még egy kis időt. Nem sokat. A képernyő előtt nézi majd a Vueltát, ami 30-án kezdődik. Versenyzőtársait nézve talán megjön majd az éhség a bringázáshoz, megpróbálja majd újraértékelni a lehetőségeit a profi kerékpársportban.
Talán egyszerűbb lenne indulni azokon a versenyeken, ahol már aratott jelentős győzelmet, de Pereiro hevesen ellenkezik: „Nem szeretek lopni. Ha folytatom, versenyezni akarok, nem a fotókon díszelegni! Viszont azért nem kell befejezni, mert biztos vagyok abban, hogy nem térhetek vissza a korábbi magasságokba. Realista vagyok, és tudom, hogy amikor a Tourt nyertem, nem én voltam a legjobb a mezőnyben, tudom, hogy nem érhetek el ismét hasonló eredményt, de senkitől sem kaptam ajándékba a győzelmet.”
Pereiro tisztázni próbálja szerepét, mint csapatjátékos: „Szeretek szervezni, hangulatot teremteni, dolgozni. Ez a sport nagyon összetett, a dobogó csak egy szűk rész az egészből. Nagyon jó érzés nyerni, de ugyanakkora örömmel tud eltölteni, ha a csapattársaimnak sikerül. Olyan ez, mint amikor egy focista gólt lő, de az is ünnepel, aki a gólpasszt adta."
Nem lehet még tudni, mire jut Pereiro, de lehetőségekben nincs hiány: „Szeretnék a sport világában dolgozni, és nem feltétlenül csak a kerékpársport érdekel. Bringaboltot biztosan nem fogok nyitni, annál ambíciózusabb vagyok.”