Birkózás: a hatvanéves Hegedűs Csabát köszöntötték pénteken

Szerző: MTILétrehozva: 2008. szeptember 5. 20:50
Mintegy kétszáz vendég köszöntötte szentendrei házában a szombaton hatvanéves Hegedűs Csabát, a 100. magyar olimpiai bajnoki cím megszerzőjét.


Az 1972-es, müncheni játékokon a kötöttfogásúak 82 kg-os súlycsoportjában győztes birkózó - a hazai sportági szövetség elnöke - életműdíjat vehetett át szülővárosa, Sárvár polgármesterétől, illetve jegyzőasszonyától.

 

Az ünnepségen az orosz szövetség képviseletében jelen volt a háromszoros olimpiai bajnok Alekszandr Karelin is, aki köszöntőjében többek között arról beszélt, hogy Hegedűs Csaba az orosz birkózók számára is példakép, ismerik pályafutását és tisztában vannak azzal, milyen újítást jelentett birkózó technikája.

 

Az ünneplők között volt Kamuti Jenő és Gyárfás Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, illetve alelnöke, valamint ifj. Török Ottó sportszakállamtitkár is.