Turán Frigyes továbbra is optimista

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 18. 21:48
Négy futam után vezet abszolútban az első osztályú ralibajnokságon, de nyugodt cseppet sem lehet, mivel Spitzmüller Csaba és Benik Balázs is a nyomában lohol. Turán Frigyes mindenesetre optimista a folytatást illetően, az eddig megszerzett hetvennégy pontja bizakodással töltheti el. Azt viszont ő is tudja, hogy az augusztus végi III. Hell Energy Drink Ózd Rally sorsdöntő lehet a bajnoki cím szempontjából. Aki hibázik, az komoly hátrányba kerülhet az aranyért folytatott harcban.


 

"Spitzmüller Csabának nagy előnye lesz velünk szemben, hiszen saját környezetében, gyakorlatilag hazai pályán indul a következő versenyen – vélekedett Turán Frigyes. – Ennek ellenére természetesen azon leszünk, hogy felvegyük vele és a mezőny többi tagjával a kesztyűt, mert szeretnénk megőrizni, sőt növelni az előnyünket a pontversenyben. Többnyire jó minőségű aszfaltpályák várnak ránk augusztus utolsó napjaiban, és olyan gyorsasági szakaszok, amelyek egy része ismerős korábbi versenyekről."


Turán Frigyes természetesen nem először versenyezhet Zagyvarónánál, Királdnál vagy éppen Sátán. Ugyanakkor mint elárulta, Kelemér és Putnok között mindössze egyszer autózott versenykörülmények között, a zabari és a hangonyi szakasz pedig számára is teljesen új lesz. De hát ezzel a mezőnyben nagyon nincs egyedül.


"Hat-nyolc kanyar ismerős csupán Zabarból, volt időszak, amikor ezen a részen teszteltünk – újságolta el a bajnokságban élen álló pilóta. – Nagy segítség, ha olyan navigátora van az embernek, mint nekem. Benics Kálmán nagyon alapos, a szakmáját kiválóan tudja, így nem tartok az új gyorsoktól sem. Jól és pontosan kell felírni a pályát, ebben az esetben pedig nem lehet gond. Várom, már nagyon várom a következő futamot, de addig reményeink szerint még 50-60 tesztkilométert meg tudunk tenni a Peugeot WRC-vel. Szerencsére a beállítások szempontjából nem kell mindent elölről kezdenünk. Egerben és Miskolcon is autóztunk már idén aszfalton, némi finomítás kell az ózdi pályákra, és akkor máris indulhatunk."

 

Az esélyekről szólva elmondta, nagyon nehéz esélyt latolgatni három futammal a bajnokság vége előtt. Turán Frigyes a jelenlegi állással a végén is kiegyezne, de ő tudja a legjobban, hogy nagyon meg kell dolgoznia az elsőség megtartásáért.


"Valóban ott van a nyakunkon Spici és Balázs is – folytatta Turán. – Félnivalónk azonban nincs, hiszen mi vezetjük a bajnokságot. Technikai sport lévén nyilván sok minden előfordulhat, de optimistán tekintünk a hátralévő versenyek elé. A megbízhatóságot tekintve a mi autónk a legjobb, legalábbis a tapasztalatok ezt mutatják. Ha egyikünknél se jön közbe műszaki hiba, akkor gyakorlatilag egyforma időket autózunk a két legfőbb riválisunkkal. De ne feledkezzünk meg Turi Tomiról, Herczigékről és a többiekről sem, akik szintén beleszólhatnak a küzdelembe. Nagy meccs lesz Ózdon, kőkemény csatára van kilátás."