Tóth Imre most már csodát is tehet

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 29. 15:25
Felnőhet a nagyokhoz Tóth Imre, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 250 köbcentis kategóriájában. A magyar versenyző a hétvégén, a Spanyol Nagydíjon már gyári motorral versenyezhet. A pilóta bizakodva várja a futamot, és reményei szerint a legjobb tízbe kerül majd. Tóth egyébként a sporthirado.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta azt is, hogy elégedett a vb első két állomásán elért eredményével, hiszen a félgyári géppel nem lehet csodát tenni, de majd Jerezben…


Két futammal a világbajnokság kezdete után hogyan értékeli az eddigi teljesítményét? Mennyire motorozott jól Tóth Imre az első két versenyen?


Jól sikerült az első két nagydíj! Igaz Katarban nem szereztem pontot, de ettől függetlenül kijelenthetem, hogy minden rendben volt az idénynyitón. A motor nagyon jól ment, a beállítások megfelelőek voltak, de sajnos az elején kifutottam a pályáról, és emiatt félperces hátrányba kerültem, ezt pedig nem tudtam ledolgozni.

Japánban azonban már nem jött közbe semmi…


Igen, ott minden stimmelt. Ezt bizonyítja az is, hogy a verseny előtti bemelegítést megnyertem, és utána a futamot is pontszerzőként, a tizenharmadik helyen zártam. A beállításokkal ekkor is minden rendben volt. Ez pedig az én helyzetemben jó eredménynek számít, hiszen félgyári motorral nem lehet csodát tenni.

Azonban ez a motor már csak a múlt, hiszen Spanyolországban már gyári géppel vághat neki a hétvégének.


Pontosan! Végre megkapom az RSA-t! Nagyon várom már az utazást, és azt is, hogy felüljek rá. Ilyen masinával csak a tavalyi évben mehettem, akkor három nagydíjon versenyezhettem vele, akkori csapattársam, Hector Barbera sérülése miatt használhattam a motorját, és már az alapján állíthatom, hogy sokkal jobb esélyeim lesznek az elkövetkezendő futamokon.


Ez mit jelenthet a helyezéseket tekintve?


Mindenképpen szeretnék a legjobb tízbe kerülni, és erre meg is lesz minden esélyem. Hiszen a jó motort könnyű megszokni, így bizakodó vagyok.


Hogy van a korábban megsérült ujja? Zavarja még a versenyzésben?


Szerencsére kilencvennyolc százalékig magtanultam együtt élni vele. Igaz, Motegiban a második szabadedzésen elestem, és megütöttem az ujjamat, de szerencsére az orvosi ellátásnak köszönhetően másnapra már nem éreztem fájdalmat. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezen semmi nem fog múlni a mostani hétvégén Jerezben.