„Talmácsi alaptalanul vádaskodik”

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 15. 11:56
Visszautasítja a Talmácsi Gábor, és menedzsere, Stefano Favaro által megfogalmazott vádakat a magyar pilóta csapata, a Balatonring Team. Az istálló szerint teljes mértékben alaptalan a csütörtökön világot látott híresztelés, miszerint szerződésszegés történt a két fél között. A csapat emellett közleményében hangsúlyozta, hogy nagyon meglepte őket a kialakult helyzet. Arra, hogy milyen váratlanul érte őket Talma kiszállása, az a bizonyíték, hogy a magyar istálló teljes személyzetét és infrastruktúráját a Le Mans-i versenypályára szállították.




„A szerződés megszakításának híre Talmácsi Gábor menedzsmentje részéről meglepte a magyar csapatot, amely Le Mans-ba utazott, hogy részt vegyen a Francia Nagydíjon – áll a Balatonring Team hivatalos közleményében. - A nemrégen megjelent sajtóhírekre reagálva, melyekben szerződésszegéssel vádolják a Balatonring Team-et Talmácsi Gábor pilótával szemben, a magyar csapat visszautasítja a minden alapot nélkülöző vádakat.”

A hír tehát meglepte a csapatot, amelynek nagy része csütörtök óta Franciaországban tartózkodik. A menedzsment több okból sem érti Talmácsi Gábor vádjait, amelyek az ebben az idényben nyújtott felszerelés illetve az anyagi eszközök szűkösségére utalnak.

„Az egyik: a pilóta az első három próbán kitűnő eredményeket ért el, amelyek lehetetlenek lettek volna, ha nem rendelkezne a megfelelő felszereléssel. A második: a belé helyezett bizalom a Balatonring Team vezetője, Jorge Martínez Aspar részéről, aki 2007-ben a magyar pilóta mellett döntött, az előző világbajnokság szerény hozadéka ellenére, és rendelkezésére bocsátotta a világbajnokság egyik legtapasztaltabb csapata, az Aspar Team segítségét, hogy akár világbajnokká válhasson az új, nagyobb kategóriában.”

Emellett a csapat közleményében harmadik okként említi azt is, hogy Jorge Martínez elismert és garanciákat is vállaló támogatókat szerzett, mely cégek támogatásával egy, kifejezetten az ex-világbajnok személyére szabott csapatot hozott létre.

„A Balatonring csapata ezen okok miatt fejezi ki teljes egyet nem értését a magyar pilóta és környezete által tanúsított hozzáállással szemben, óriási csalódás az istálló számára a jelenlegi helyzet kialakulása.”

Jorge Martínez Aspar nyilatkozata:
- Az az igazság, hogy semmiképpen sem számítottam ilyen reakcióra. Ebben az évben hoztuk létre az új csapatot kizárólag Gáborra tekintettel. Nehéz volt a projektet kivitelezni, előrevinni de egy pillanatra sem hagytuk abba a harcot, hogy a legjobb felszerelést és leghathatósabb támogatást nyújtsuk. Óriási csalódást érzek, hogy ebbe a helyzetbe kerültem és remélem, amikor mindezen túl leszünk, Gábor rájön, hogy milyen sokat tettünk érte. Természetesen a legkevésbé sem értek egyet a nyilatkozataival, és ha nem sikerül megfelelő módon megegyeznünk, meg fogom tenni a szükséges intézkedéseket hogy, megvédjem az érdekeinket.