Talma: Már csak azért sem adom alább!

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 13. 16:38
Továbbra is az első öt pozíció valamelyikére pályázik Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíján. A 250 köbcentis kategóriában szereplő pilóta úgy gondolja Japánban már bebizonyította, hogy helye van a legjobbak között. A 125-ös géposztály világbajnoka annak ellenére bízik a jó szereplésben, hogy saját bevallása szerint sincs oda a Le Mans-i aszfaltcsíkért.


Nem keseríti el a spanyolországi hetedik hely Talmácsi Gábort, a klasszis pilóta szerint ez nem rossz eredmény, annak ellenére sem, hogy a Jerezben megrendezésre került futamon az elsődleges célja a legjobb ötbe kerülés volt. A versenyző a lehető legtöbbet kihozta a motorból, hiszen a hajrában hősiesen tartotta a pozícióját Jules Cluzellel szemben.

A 125 köbcentis kategória 2007-es világbajnokát azonban néhány apróság mégis bosszantotta. Saját bevallása szerint ugyanis voltak beállításbeli problémák a gépével, amelyeket az egész hétvége folyamán képtelenek voltak megoldani. Azonban ez már a múlt, hiszen ismerve Talma pozitív hozzáállását, biztosak lehettünk abban, hogy a soron következő Francia Nagydíjon.

„A jerezi hetedik hely nem rossz eredmény, de biztos vagyok abban, hogy a csapatban is és bennem is több van ennél – nyilatkozta az MTI-nek Talmácsi Gábor. - Sajnos Le Mans nem tartozik a kedvenc pályáim közé. Tavaly kiestem az első helyről, éppen itt az alkalom, hogy valamilyen jó eredménnyel megpróbáljam feledtetni az esetet. Ez megint új pálya lesz számomra a 250-es motorral, úgyhogy biztosan komoly feladataim lesznek az edzéseken, de éppen az a cél, hogy megint tanuljak, tapasztalatot gyűjtsek. Japánban bebizonyítottuk, hogy ott a helyem a legjobbak között, ezen a hétvégén is az első öt helyet fogom megcélozni!"

Talmácsi egyébként jelenleg összetettben nincs messze az általa elvárttó, hiszen jelenleg a hatodik a pontversenyben, és ugyanúgy huszonnyolc pontja van, mint az ötödik Jules Cluzelnek.