Talma a lovak közé csapott Katarban

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 10. 10:23
Felkészülni, vigyázz, rajt! Véget ért a visszaszámlálás, a Katari Nagydíjjal pénteken megkezdődik a 2009-es gyorsaságimotoros-világbajnokság. A 125 kcm-es kategóriában sikert sikerre halmozó, 2007-ben vb-címet ünneplő Talmácsi Gábor a 250-esesknél is a végső sikerre tör a Balatonring Team színeiben. A verseny előtti utolsó napon Talma egy kisebb kirándulást tett, négy társával - Loris Capirossi, Toni Elías, Juki Takahasi és Randy de Puniet - együtt az Al Shaqab lovascentrumot látogatta meg.


 

Az öthónapos téli szünet, a rövid pihenés, és a fárasztó edzések után végre újra test-test elleni küzdelmet vívhatnak a pilóták a katari Losail pályán. Ez lesz a világbajnokságok történetének második villanyfényes viadala.

Talmácsi Gábornak az első két futamon nem lesz tartalékmotorja, ha minden a tervek szerint alakul a sorozat harmadik állomásánál már két versenygép áll majd a rendelkezésére. Addig is koncentrálnia kell, így fokozott a pilóta felelőssége, nemigen hibázhat.   

A hivatalos edzések előtti utolsó napot egyébként egy kisebb kirándulással töltötte Talma, négy társával együtt az Al Shaqab lovascentrumot látogatta meg. A 800 ezer négyzetméteres létesítményben megcsodálhatták a világhírű arab lovakat, amelyeket tavaly a világ második legszebb lófajtájának választottak meg.

A kirándulás legérdekesebb része az volt, amikor a speciális lóúsztató medencét mutatták meg a versenyzőknek. Loris Capirossinak egyébként két saját lova is van, így büszkén mesélt erről a különleges világról Gábornak. Kezdődik az őrült száguldás, hamarosan megtudhatjuk, mire megy Talmácsi Gábor a 100 kilós, 110 lóerős Aprilia RSA 250 GP 2009 nyergében

A Losail pálya környékén elég erős szél fújt, gyengén szemerkélt az eső, hasonló időjárás várható a péntek esti szabadedzésen is. A 250 köbcentisek tréningje közép-európai idő szerint fél kilenckor rajtol.

Balatonring Team kommunikáció
Talma a lovon Fotó: Balatonring Team kommunikáció

 

TALMÁCSI: HARCBAN LESZEK AZ ÉLMEZŐNNYEL!
„Úgy érzem mindent megtettünk a felkészülési idő alatt, amit megtehettünk, rengeteg támogatást kaptam a csapattól. Szerintem jól állunk, de hogy pontosan a mezőny többi tagjához képest ez mire lesz elég, az csak most fog kiderülni. A 250-es kategória egyébként is nagyon szoros, sokszor egy másodpercnél is kisebb különbség van több pilóta között. A felkészülés alatt inkább arra figyeltünk, hogy egymás után több jó kört tudjak menni, általában nem a leggyorsabb körre figyeltünk. Szerintem harcban leszek az élmezőny tagjaival” – nyilatkozta Talma, akiből remélhetőleg nem csupán a kincstári optimizmus szól, hanem egy parádés szezonnyitóval valóban meg is alapozza az idény későbbi sikereit.