Talma a 28-as, Pasini a Team Tothban

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 16. 17:40
Biztossá vált, hogy Mattia Pasini Tóth Imre csapattársa lesz a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2009-es szezonjában, a 250 köbcentis kategóriában. A Team Toth csapatfőnöke id. Tóth Imre, és az olasz pilóta szóban már korábban megegyezett, azonban pont csak hétfőn, a szerződés aláírásával került a történet végére.


Mattia Pasini immáron hivatalosan is a Team Toth pilótája, hiszen az olasz versenyző hétfőn megegyezett id. Tóth Imre csapatfőnökkel – adta hírül az Istálló hivatalos honlapja. A magyar csapat vezetése éppen az olaszországi Nolaléban tárgyalt a motorról és a szerelőkről, amelyre az itáliai pilóta is elutazott.

 

Ennek következtében került a két fél aláírása a szerződésre, amely a 2009-es szezonról szól. Így Pasini lesz Tóth Imre csapattársa a következő kiírásban.

 

A pontos műszaki feltételek és a szerelők kiléte, illetve az első teszt dátuma még nem dőlt el.

 

Pasini egyébként az elmúlt szezont a Polaris World Aprilia pilótájaként töltötte szintén a negyedliteres kategóriában. Az olasz pilóta akkor - csakúgy, mint majd 2009-ben - a 75-ös rajtszámmal versenyzett és annak ellenére, hogy rögtön az első futamát megnyerte a 250-esek között, csak a nyolcadik helyet szerezte meg az összetett pontversenyben.

 

Korábban az olasz négy évet húzott le a legkisebb kategóriában, és az első évét leszámítva mindig az élmezőnyhöz tartozott. A 125 köbcentis kategóriában nyolc futamgyőzelmet gyűjtött be.

 

2007-ben nagy harcban lehetett volna a világbajnoki címért, ugyanis edzéseken remekelt – 17 versenyből kilencen indult az élről -, de a futamokon rendre meghibásodott a motorja, így a „végelszámolásnál” csak ötödikként zárt.

 

TALMA A 28-AS MOTORRAL VERSENYEZ 2009-BEN:
Ami a rajtszámokat illeti, a MotoGP hivatalos honlapja közzétette a mai napon a hivatalos rajtlistát is. A magyar pilóták közül a 250-es kategóriába fellépett Tamácsi Gábor – aki a Balaton Racing Team színeiben indul – a 28-as motorral vág neki a szezonnak, míg Tóth Imre továbbra is a 10-es számmal versenyez majd. Talma azért váltott, mert a 14-es rajtszámmal a thaiföldi Ratthapark Wilairot versenyez majd.

 

HIVATALOS RAJTLISTA 2009 – 250 KCM
Rajtszám Versenyző Csapat
4 Hirosi Aojama Scot Racing Team 250cc
7 Axel Pons Pepe World Pons Wrb
8 Bastien Chesaux Racing Team Germany
9 Toni Wirsing Racing Team Germany
10 Tóth Imre Team Toth Aprilia
12 Thomas Lüthi Emmi - Caffe Latte
14 Ratthapark Wilairot Thai Honda Ptt Sag
15 Roberto Locatelli Metis Gilera
16 Jules Cluzel Matteoni Racing
17 Karel Abraham Cardion Ab Motoracing
19 Alvaro Bautista Mapfre Aspar Team
21 Hector Barbera Pepe World Pons Wrb
25 Alex Baldolini Wtr San Marino Team
28 Talmácsi Gábor Balaton Racing Team 250cc
35 Raffaele De Rosa Scot Racing Team 250cc
41 Aleix Espargaro Campetella Racing
48 Shoya Tomizawa Team Cip
51 Stevie Bonsey Aprilia Madrid
52 Lukas Pesek Auto Kelly - Cp
58 Marco Simoncelli Metis Gilera
63 Mike Di Meglio Mapfre Aspar Team 250cc
75 Mattia Pasini Team Toth Aprilia

 

250 KCM, KATARI NAGYDÍJ 2008