Solberg saját csapattal menti magát

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 27. 15:50
A hétvégi szezonnyitó írországi versenyt még kihagyja, de utána saját csapatával áll rajthoz a rali-világbajnokság 2003-as győztese, Petter Solberg. A norvég versenyző tavaly a Subaru pilótájaként szerepelt, de a csapat visszalépett az idei szezontól a gazdasági világválság miatt.


Ezért a 34 éves klasszis csapat nélkül maradt, sokáig úgy tűnt, ki is kell hagynia a 2009-es idényt. Az első futamon nem is láthatja a közönség, hiányzik majd a péntektől vasárnapig tartó Ír-ralin.

Solberg hosszas tárgyalássorozat és szervezés után megoldást talált, így bő két hét múlva már száguldozhat a hazájában sorra kerülő viadalon, a tizenkét futamból áll világbajnoki sorozat második állomásán.

„Megerősítem, hogy a Norvég Ralin rajthoz állok egy Citroën Xsara 2006-ossal. Rengeteget dolgoztam azért, hogy eljuthassak Hamarba” – mondta Solberg.


A norvég klasszis tavalyi csapattársa, a brit Chris Atkinson a Citroën Junior Teamben folytatja pályafutását, így „túlélte” a Subaru visszalépését.

Petter Solberg azt ígérte, idei navigátorát a Norvég-rali előtt nevezi meg, akkor derül, melyik cégek támogatásával indul majd a futamokon. A tapasztalt pilóta 1998 óta szerepel a WRC-ben, azóta tizenhárom futamon győzött. Valamennyi alkalommal a walesi Phil Mills ült mellette.

Solberg utoljára 2005-ben ünnepelhetett első helyet. A legutóbbi világbajnokságot a hatodik helyen zárta 46 ponttal. A 2003-as diadal mellett még háromszor volt dobogós összetettben: 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben is második helyen zárt.