Simoncelli világbajnokhoz méltóan zárt

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 26. 13:12
Marco Simoncelli nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság valenciai nagydíját a 250 köbcentis kategóriában. A második Juki Takahasi, a harmadik Alvaro Bautista lett. Tóth Imre szezonbeli legjobb eredményével a 13. helyen végzett.


Simoncelli annak ellenére mindent beleadott, hogy már egy hete tény: a 250 köbcentis kategóriában ő a világbajnok. Az olasz klasszis ennek ellenére a rajtrács éléről vághatott neki a futamnak, azonban az elején visszaesett.

 

Az élen ekkor Mika Kallio haladt, de az idei pontverseny győztese felzárkózott, és az élmezőnyben haladt. A tizennyolcadik helyről rajtoló Tóth Imre, és az utolsóról a futamnak neki vágó Győrfi Alen a mezőny hátulján haladt.

 

A hajrára a 2008-as év legjobbja átvette a vezetést, de a finn rivális nem szakadt le róla, sőt Juki Takahasi is látótávolságon belül volt.

 

Igaz, Kallio nagyon közel volt Simoncellihez, de a finnek nem volt igazi sansza az előzésre, sőt az utolsó körben olyannyira görcsösen próbált közelebb kerülni az olaszhoz, hogy egy kanyart elnézett, és kicsúszott.

 

Simoncellinek így nem okozott gondot a futam megnyerése, a második Takahasi lett, míg a harmadik Bautista.

 

Tóth Imre idei legjobb eredményét produkálva a tizenharmadikként haladt át a célvonalon, míg Győrfi Alen kiesett az utolsó körökben.

 

VALENCIAI NAGYDÍJ, 250 KCM, A FUTAM VÉGEREDMÉNYE:
1. Marco Simoncelli Olaszország Gilera 43:29,003
2. Yuki Takahashi Japán Honda 43:34,167
3. Alvaro Bautista Spanyolország Aprilia 43:37,651
4. Roberto Locatelli Olaszország Gilera 43:44,608
5. Hiroshi Aoyama Japán KTM 43:49,994
6. Hector Faubel Spanyolország Aprilia 43:51,215
7. Aleix Espargaro Spanyolország Aprilia 43:52,202
8. Ratthapark Wilairot Thaiföld Honda 43:52,324
9. Mattia Pasini Olaszország Aprilia 44:06,427
10. Thomas Lüthi Svájc Aprilia 44:07,890
…13 Tóth Imre Magyarország Aprilia 45:00,129