Mégis lesz verseny Losailban!

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 13. 09:12
Megrendezik a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katari Nagydíját a királykategóriában is! A döntés az éjjel született meg, miután az elméletileg vasárnap estére tervezett versenyt elmosta az eső. A futamot helyi idő szerint este kilenckor – magyar idő szerint 20órakor – kezdik, és 18:30-tól a pilóták a pályán tartanak egy húszperces bemelegítést is.


Mint ismeretes, a Katari Nagydíj nem úgy sikerült vasárnap, ahogy azt a szervezők korábban elképzelték, hiszen a 125 köbcentisek futamát négy kör után le kellett inteni, amelynek következtében a versenyzők csupán fél pontokat kaptak. A 250-es kategória futamának körszámát ezután 20-ról tizenháromra csökkentették, hogy ne legyen csúszás a királykategória megmérettetésének időpontjában.

Nos, a Talmácsi Gábort is a soraiban tudó mezőny küzdelmei sikeresen lezajlottak, azonban mire eljött Valentino Rossiék ideje, addigra az eső újra rákezdett, így a szervezők úgy látták jónak, ha törlik a versenyt. Az illetékesek ezután az éjszaka folyamán úgy döntöttek, hétfőn mégis megrendezik a futamot, az új időpont helyi idő szerint este kilenc óra.