Meghódították a rettegett sivatagot

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 12. 20:42
Palik László a továbbra is remekel a világ legnehezebb tereprali viadalán, a Dakar-ralin. Ma az előkelő 17. pozícióban végzett, mellyel összetettben továbbra is a kiváló 12. helyen jegyzik. Szintén remekül ment Szalay Balázs, aki közel két óra hátránnyal a 26. helyen végzett. Motorosunk, Dési János ma is a mezőny első negyedében zárt. A Liszi - Fenesi páros az 54. pozícióban érte el a copiapoi tábort. A Szaller - Csitári - Pócsik egység még a pályán van.


 

A mezőny hétfő reggel La Serenából Copiapoba vette az irányt. A nehézséget nem is az 537 km jelentette, hanem az, hogy ennek jelentős részét a világ legszárazabb sivatagában, a híres Atacamában kellett teljesíteni a versenyzőknek. Nem is beszélve az addigra már maguk mögött hagyott sziklás részekről.

A hétfői napon sem maradtunk kieső(k) nélkül: a reggeli rajtnál nem jelent meg Jonah Street. Az összetett verseny 4. helyén álló amerikai motoros megnyerte az 5. etapot, de a vasárnapi szakaszon bukott, immár nem először a versenyen, és elviselhetetlen fájdalmai miatt feladta a küzdelmet.

Nem így Dési János, az egyetlen magyar motoros, aki ma is folytatta remeklését, és a 45. helyen zárt, az összetettben pedig az előkelő 34. helyen áll, egyetlen perccel lemaradva az előtte haladó versenyzőtől.

A Palik László – Darázsi Gábor duó a 17. helyen végzett. Nem is hiába választották 2008-ban az év autóversenyzőjének idehaza Palikot, hétfőn is végig tartotta megszokott, kiváló tempóját, és hiba nélkül teljesítette a szakaszt.

Szintén kiválóan vezetett a versenykamionja hiányában óvatosabb Szalay Balázs is, aki 1 óra 51 perces hátrányával a 26. helyen ért el a 19 kilométerrel előrébb hozott célt. A piros Mitsubishivel száguldó Liszli László - Fenesi József duó is sikeresen teljesítette a napi távot és 3:20:33-as hátránnyal az 54. helyen végzett.

A motorosoknál holland siker született. Verhoeven egy KTM nyergében, megelőzve a yamahás David Fretigne-t és a chilei Lopezt. Az összetettben magabiztosan vezető spanyol Marc Coma a negyedik lett, megelőzve a címvédő Cyrill Despres-t.

Az autósok élmezőnyében nem történt jelentős változás. A szakaszt ismét Carlos Sainz nyerte a Volswagen Tuareg volánja mögött közel hat óra alatt. Mögötte amerikai csapattársa, Mark Miller végzett, aki szinte végig vezette a szakaszt, azonban az utolsó kilométereken a spanyol megelőzte őt. Harmadiknak az extravagáns viselkedéséről is híres Robby Gordon futott be félelmetes Hummerjével.

A versenyzők azonban egyáltalán nem lélegezhetnek fel a célban, ugyanis a következő két nap abban a sivatagban kell menniük, ahol 300 éve nem jegyeztek fel esőt!

DAKAR 2009, 9. SZAKASZ, LA SERENA-COPIAPO (537 KM - 449 KM SPECIÁL):
AUTÓSOK:
1. Carlos Sainz, Michel Perin (spanyol, francia, Volkswagen) 5:56:08 óra,
2. Mark Miller, Ralph Pitchford (amerikai, dél-afrikai, Volkswagen) 1:41 perc hátrány,
3. Robby Gordon, Andy Grider (amerikai, Hummer) 2:16 p h.,
...17. Palik László, Darázsi Gábor (magyar, Nissan) 1:18:24 ó h.
...26. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel) 1:51:02 ó h.
...54. Liszi László - Fenesi József (magyar, Mitsubishi) 3:20:33 ó h.
MOTOROSOK:
1. Frans Verhoeven (holland, KTM) 6:26:33 óra,
2. David Fretigne (francia, Yamaha) 3:09 perc hátrány,
3. Francisco Lopez (chilei, KTM) 3:40 p h.,
...46. Dési János (magyar, KTM) 1:40:10 óra h.
ÖSSZETETT:
AUTÓSOK:
1. Sainz, Perin 33:26:07 óra,
2. Miller, Pitchford 19:52 perc hátrány,
3. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen) 22:58 p h.,
...12. Palik, Darázsi 8:03:58 ó h.
...25. Szalay, Bunkoczi 32:36:08 ó h.
...55. Liszi, Fenesi 236:23:10 ó h.
MOTOROSOK:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 37:04:47 óra,
2. Fretigne 1:04:38 óra hátrány,
3. Cyril Despres (francia, KTM) 1:34:38 ó h. (3 perc büntetés),
...34. Dési 9:05:43 ó h.