Loeb hátrányba kerülhet a hó miatt

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 12. 16:05
Az összetett versenyben 2004 óta verhetetlen Sebastien Loeb tart attól, hogy hátrányban lesz a havas utakon, de úgy érzi, így is győzelmi eséllyel várja az idei világbajnokság második versenyét, a csütörtökön este kezdődő Norvég-ralit. A Citroën francia ásza a pályabejárás során egyébként azt tapasztalta, hogy a rendkívüli hideg ellenére is jól felkészített terepeken bizonyíthat, vagyis bizonyíthatja tudását.


Loeb két héttel ezelőtt simán megnyerte az írországi nyitó futamot, így tökéletesen kezdte a 2009-es szezont. Norvégiában azonban nem lesz könnyű feladata, hiszen az első, 2007-es viadalon nem került  alegjobbak közé, akkor Mikko Hirvonen diadalmaskodott Marcus Grönholm, Henning és Petter Solberg előtt. Vagyis akkor az északi pilóták fölényét hozta a verseny.


Idén ismét havas pályák várják a résztvevőket, ennek örül Loeb, lévén korábban a Svéd-ralin általában száraznak mondható terepeken kellett bizonyítani, nem igazán volt téli „külseje” a futamnak.

„Nagyszerű körülmények várnak bennünket. Igaz, hatalmas a hó és rendkívül hideg van, de így lesz igazán téli verseny ezen a ralin. Biztos vagyok benne, hogy élvezetes verseny vár ránk – mondta Loeb. – Remélem, hogy ismét harcban leszek a győzelemért. Tudom, hogy némi időt veszítek majd az első napon az utak állapota miatt, hiszen első futóként kell szembeszállnom a hóval. Nehéz lesz a pénteki rész, de meglátjuk, mit hoz a valóság. Remélem, nem veszítek túl sok időt és szombaton már az első helyért harcolhatok”.

Loeb úgy véli, elsősorban a finn klasszisok lesznek az ellenfelei, akik specialistának számítanak a havas pályákon.

„Az a legfontosabb, hogy a pályán maradjak, mert két évvel ezelőtt már kicsúsztam Norvégiában. Az elejétől a végéig nyomni kell a gázt, mert ilyen pályán mindig rendkívül szoros csatát vívunk. Lényeges, hogy gyorsan kezdjük az első napot és ne bukjuk számottevő időt” – tette hozzá az ötszörös világbajnok.

Sebastien Loeb mindössze egyszer nyert téli ralit a világbajnokságban, még 2004-ben Svédországban. Két évvel ezelőtt rosszul szerepelt Norvégiában, ütközés miatt esélye sem volt a jó eredményre.

„2007-ben nagyon nehéz dolgom volt a C4-gyel, mert második versenyemet futottam ezzel a típussal. A beállítás nem lehetett tökéletes, alulkormányozottsággal küszködtem, főleg a terep nehézségei miatt. Most különleges figyelmet fordítottunk erre a felkészülés során, jónak tűnik az autóm. Remélem, jó eredményt érünk el a ralin” – zárta mondandóját a Citroën klasszisa.