Hét futamon indul a magyar ralis

Szerző: MTILétrehozva: 2011. március 7. 13:40
Az elmúlt hétvégén leadta nevezését az idei rali-világbajnokság hét futamára Turán Frigyes, aki az S2000-es kategóriában szerepel majd. A tavalyi sorozatban négy futamon indult, Bulgáriában a pontszerző nyolcadik helyen végzett pilóta és navigátora, Zsiros Gábor egy Ford Fiesta S2000-es kocsival vesz majd részt a viadalokon az észt Markko Martin csapatában. Turánék a Fordtól megkapják a gyári beállításokat, és a gyári Ford-csapat egyik szerelője segíti majd munkájukat. A 37 éves ralis tavalyi vb-szereplése az „Év bukásával" ért véget az októberi spanyolországi viadalon.


 

A hetedik helyen állt, amikor a súlyos baleset történt, komoly sérüléseket szenvedett a pilóta, mégis, éppen az akkori versenyen mutatott addigi produkciója győzte meg a Fordot arról, hogy érdemes őt támogatni.

„A katalán futamnak abszolút pozitív fogadtatása volt a Ford-csapaton belül, azt mondták, jobb, hogy a hetedik helyről kiestünk, mintha a huszadik körül kullogtunk volna – nyilatkozta Turán. – Malcolm Wilson csapatfőnök már akkor felajánlotta, segít nekünk a folytatásban. Az idei World Rally Car azonban vadonatúj, két és fél év fejlesztése van benne, úgyhogy számunkra megfizethetetlen. Ezért döntöttünk az anyagilag elérhetőbb S2000-es mellett, amellyel szintén óriási kihívás lesz versenyezni. Még el sem hisszük, hogy sikerült, de a hét végén leadtuk a nevezésünket a sorozatra, úgyhogy most már lassan kezd realitássá válni."

Turánék már ki is próbálták új autójukat, méghozzá Észtországban -29 Celsius-fokos hidegben, egy hófalak között tesztekre kialakított szinkronpályán. "Rettenetesen izgalmas volt a teszt, hiszen minden újdonság volt számomra: S2000-es autót sem vezettem még, hóban meg aztán pláne. De már az első kilométertől kezdve nagyon szimpatikus volt számomra a Fiesta, az utolsó tíz kilométerre pedig Markko beült mellém, ami nagyon nagy élmény volt. Ráadásul az is kiderült, hogy csapattársammal, Ott Tanakkal nagyon hasonló a vezetési stílusunk, mert az ő beállításai abszolút megfeleltek nekem. Ez segít majd a közös munkában" – mondta a raliversenyző.

Az első versenyét április 14-16. között Jordániában futja majd idén a magyar kettős, amely ezt követően az Olasz-, a Görög-, a Finn-, a Német-, a Francia- és a Spanyol-ralin indul.