Csütörtökön temetik Simoncellit

Szerző: SHLétrehozva: 2011. október 25. 13:10
A gyorsaságimotoros-világbajnokság Maláj Nagydíján tragikus balesetet szenvedett Marco Simoncelli teste kedden érkezett meg Olaszországba. Ottani hírek szerint szerdán a szurkolók is elbúcsúzhatnak tőle, hogy aztán egy nappal később végső nyugalomra helyezzék a szerencsétlenül járt tehetséget.


A repülőn a világbajnok motoros édesapja és Vale Rossi is ott volt, a római Leonardo Da Vinci reptéren az olimpiai bizottság elnöke, Giovanni Petrucci fogadta őket.

A tervek szerint szerdán a közönség is elbúcsúzhat a kiváló sportembertől, Simoncelli szülővárosának, Corianónak színházában vehetnek tőle végső búcsút a gyászoló rajongók. A temetésre csütörtökön kerül sor.

A 24 esztendős Simoncelli mellkasi-, fej-, és nyaksérüléseibe halt bele, miután a MotoGP Maláj Nagydíjának második körében bukott a Hondával. 

"Marco sztár volt, sosem feledem. Rengeteg emléket őrzök vele kapcsolatban, minden nap együtt voltunk, együtt edzettünk, a motorozás, a versenyzés volt az életünk. Igaz, tudtuk azt is, a baleset benne van a pakliban - nyilatkozta barátjáról a fekete felsőben és sapkában megérkező Rossi.

A hétszeres világbajnok ismét megerősítette, nem áll szándékában visszavonulni. Simoncelli 2008-ban nyerte meg a 250 köbcentisek világbajnokságát. A tragikus hír hallatán az olasz futballmeccseket egyperces néma csenddel kezdték. Petrucci szerint: "Egyértelműen kiderült azokban a percekben, hogy mennyire szerették ezt a srácot..."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nem folytatja Simoncelli csapata
Nem vesz részt a november eleji, Valenciai Nagydíjon a vasárnap elhunyt olasz MotoGP-sztár, Marco Simoncelli csapata, a Team Gresini. "SuperSic" temetését csütörtökön rendezik az olaszországi Corianóban....
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nem vonul vissza Valentino Rossi
Marco Simoncelli vasárnapi halálos balesete ugyan rendkívül megrázta a balesetben érintett Valentino Rossit, de szó sincs arról, hogy emiatt befejezné sikerekben oly gazdag pályafutását. Ezt a kilencszeres világbajnok ikon...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Rossi: Mintha a testvérem lett volna…
Döbbent „csend” és mély gyász jellemzi a technikai sportok világát: Marco Simoncelli vasárnapi halálos balesete mindenkit megrázott. Az autós és motoros társadalom képviselői közösen siratják a 24 éves korában elhunyt olasz...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Talmácsi: Ezt még nem tudtam feldolgozni
Talmácsi Gábor döbbenten értesült volt versenyzőtársa vasárnapi tragédiájáról: Marco Simoncelli, aki három éve a 250 kcm-esek között volt világbajnok, Szepangban, a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján szenvedett...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Elhunyt Marco Simoncelli!
A MotoGP Malajziai Nagydíján életét vesztette Marco Simoncelli, miután a verseny második körében óriásit bukott: az egyik kanyarban besodródott Colin Edwards és Valentino Rossi elé, majd az ütközést követően két motor el is...
Tovább a teljes cikkhez »