Benik előnye fél másodperc a 2. nap után

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 11. 18:03
Óriási küzdelem után, a szombati napot Benik Balázs zárta az élen a Nyírád-ralin az abszolútban élen álló Spitzmüller, Kazár egység előtt. Az országos bajnokság idei hatodik futamán azonban vasárnap folytatódik az öldöklő küzdelem. A nap nagy vesztese Herczig Norbert, akinek a rajtban leállt az autója, valamint Hideg Krisztiánnak sem kedvezett Fortuna.


A mezőny korán kelt, hiszen már reggel nyolc órakor rajtolt a több mint száz benevezett páros. A Nyirádi Motorsport Centrum után Vigánttependnél, majd a viszonylag hosszú, 16 kilométeres hegyesdi mért szakasszal folytatódott a száguldás. Az ORB ezután visszaérkezett a szinkronpályás stadionba, amely valóban igényes és kiváló versenyközpontnak bizonyult. A nap végén a címvédő Benik Balázs lehetett a legelégedettebb, hiszen ha csak minimális különbséggel is, de vezeti a futamot a vasárnapi zárónap előtt.



„Talán ha azt mondom, hogy kb. egy fél autónyi az előnyünk Spicivel szemben, akkor nem tévedek nagyot. Jó kis csata, egész nap ment a nagy adok-kapok – osztotta meg az érzéseit Benik Balázs. - Úgy érzem, a második körben nagyjából hasonló feltételek között autóztunk, az időeredmények is ezt támasztják alá. Szeretném, ha végéig elkerülne minket – és a riválisokat is a technikai ördöge, mert így igazi küzdelemben dőlne el vasárnap a verseny."


Ebben reménykedik az abszolút értékelésben egyetlen ponttal élen álló Spitzmüller Csaba és Kazár Miklós is. A Hell Racing Team párosa nyilván a taktikus versenyzésre törekszik majd, hiszen az év végi összetett a legfontosabb a pirosak számára.



„Nem tudom, méterben ki lehet-e fejezni mekkora a különbség köztünk és Balázsék között az első nap után. Szerintem maximum fél méter lehet, de nyilván elsősorban nem is ez a lényeg – fogalmazott Spitzmüller Csaba. - Nagy a csata, az időkülönbségek ezt remekül alátámasztják. Voltak ugyan technikai hibáink, de összességében elégedettek vagyunk. Nyilván más szempontból, az összetett bajnokság tekintetében is figyeljük a helyzetünket. Ami nem rossz, de egy nagyon kemény vasárnap még előttünk áll. Természetesen szeretnénk folytatni a három futammal ezelőtt megkezdett győzelmi sorozatunkat."

A bajnokságban második helyen álló Turán Frigyes, Benics Kálmán páros az első körben bal első defektet kapott, ezért 13 kilométert így kellett megtenniük a Peugeot 307 WRC-vel. Természetesen ez az eredményükön is meglátszott, de nap végére feltornázták magukat az ötödik helyre.

 

Aschenbrenner remekelt, az N-es autóval Herczigék kiesése után fölkapaszkodtak a dobogóra, de egész biztos, hogy vasárnap ifj. Érdi és Turán is megpróbálja majd megfogni. A Nyirád-rali a hét utolsó napján hét gyorsasági szakasszal zárul, az ünnepélyes eredményhirdetést Sümegen tartják meg délután fél kettőtől.


A NYÍRÁD- RALI (NEM HIVATALOS) ÁLLÁSA A SZOMBATI NAP UTÁN:
1. Benik, Lukács (Ford Focus WRC)
2. Spitzmüller, Kazár (Mitsubishi Lancer WRC)+0.5 mp
3. Aschenbrenner, Pikó (Mitsubishi Lancer EVO +0.59.7
4. ifj. Érdi, Penderik (Subaru Impreza WRC) +1:00.0
5. Turán, Benics (Peugeot 307 WRC) +1.12.8
6. Vizin, Zsíros (Subaru Impreza WRC) +1.30.1