Az év végén Hayden elköszön a Hondától

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 12. 12:13
Immár hivatalos, a MotoGP tavalyelőtti világbajnoka, Nicky Hayden elhagyja a Hondát, amellyel 2006-ban megnyerte a gyorsaságmotoros-világbajnokság királykategóriáját. Az amerikai klasszist a címvédő Casey Stonert is foglalkoztató Ducatival hozták hírbe, de a megerősítésre még várni kell.


Hayden azzal indokolta döntését, hogy az elmúlt hetekben alaposan megromlott a viszonya a Hondával. A 2006-os világbajnok a Laguna Secában rendezett futam óta nem versenyzett saroksérülése miatt, a jelentések szerint még a hétvégi Indianapolisi Nagydíj helyszínén is mankóval közlekedik. Ennek ellenére azt tervezi, rajthoz áll a viadalon.

 

„Mindenki tudja, mi lesz a következő lépésem. Alig várom, hogy megtegyem. Hatalmas változás előtt állok, de még öt futam áll előttünk az idei szezonban. Több évet töltöttem a Hondánál, a kapcsolat hirtelen romlott el. Pedig minden jól alakult. De nem feledem, remek versenyek állnak mögöttünk, együtt nyertünk világbajnokságot” – mondta Hayden.

 

Az amerikai klasszis azt is elmondta: eljött az elkerülhetetlen váltás ideje. Érdekesség, hogy már 2006-ban is felmerült, a Ducatihoz távozik, de akkor a világbajnoki sorozat izgalmai közepette mégis a Hondát választotta.

 

Nicky Hayden 2003-ban került a MotoGP mezőnyébe, sokáig folyamatosan javultak az eredményei. A tavalyelőtti sorozatban óriási csatában szakította meg Valentino Rossi ötös győzelmi sorozatát, azóta viszont hullámvölgybe került, tavaly esélye sem volt a címvédésre. Összesen 83 versenyen vett részt, három győzelmet aratott, 23 alkalommal állt dobogóra. Az idei sorozatban 57 pontot gyűjtött, összetettben a hetedik helyen állt.