Aojama első helye nem forgott veszélyben

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 18. 09:41
A gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíjának utolsó időmérő edzésén a negyedliteres kategória képviselői száguldottak. Az első időmérő győztese Aojama Hirosi nyugodtan szemlélhette, ahogy a többiek próbálkoznak tegnapi idejének megjavításával. A második helyen sem történt változás, Aojama mellől Alvaro Bautista rajtolhat.


A negyed literes géposztály volt a legszerencsésebb szombaton Kuala Lumpurban, ők ugyanis már gyakorlatilag száraz pályán mehettek. Ám a pálya így is hideg volt, megfelelő tapadás tehát nem állt a versenyzők rendelkezésére.

 

Ennek ellenére Aojama kivételével mindenki tudott javítani pénteki idején. Persze a japán volt az egyetlen, akinek erre nem volt szüksége. 2.06.893-as idejét meg sem tudták közelíteni a többiek.

 

A zord időjárás miatt edzés közben többen is hibáztak és kicsúztak a fűre, ami viszont még nagyon vizes volt. Többek között így járt Hector Faubel is az utolsó negyedóra kezdetén.

 

Az utolsó percekben óriási volt a forgalom a pályán, ám Hirosi Aojama pénteken futott remek idejét senki sem tudta túlszárnyalni. Hiába próbálkozott vele Alvaro Bautista és Marco Simoncelli is folyamatosan. Az olasz az utolsó körében jobb részeredményeket produkált japán vetélytársánál, ám a pálya utolsó szakaszán hibázott, így csak a harmadik helyet tudta megszerezni.

 

Az utolsó körben mindenki a határon próbált menni. Ennek az lett a vége, hogy Roberto Locatelli bukott egy nagyot, így ő nem szólhatott bele a végső sorrendbe. Julian Simon is csak remek reflexeinek és nagy tudásának köszönhette, hogy nem dobta el a gépet az utolsó kanyarban.

 

Ám a nagy eőfeszítések végül nem vezettek eredményre, az első két hely sorsába nem tudtak beleszólni. Az első sorból Aojama, Bautista, Simoncelli és a japán csapattársa, Mika Kallio indulhat.

 

MALAJZIAI NAGYDÍJ, 250 KCM, RAJTSOOREND KÉT IDŐMÉRŐ EDZÉS ALAPJÁN
1. Aojama Hirosi Japán KTM 2:06,893 p
2 . Alvaro Bautista Spanyolország Aprilia 2:07,073
3 . Marco Simoncelli Olaszország Gilera 2:07,109
4 . Mika Kallio Finnország KTM 2:07,118
5 . Rathapark Wilariot Thaiföld Honda 2:07,410
6 . Aleix Espargaro Spanyolország Aprilia 2:07,455
7. Julian Simon Spanyolország KTM 2:07,668
8. Takahasi Juki Japán Honda 2:07,766
9. Alex Debon Spanyolország Aprilia 2:07,920
10. Hector Faubel Spanyolország Aprilia 2:08,009
…16. Tóth Imre Magyarország Aprilia 2:09,301