Alvaro Bautista nyert a 250-esek között

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 28. 13:16
Spanyol győzelem született a gyorsaságimotoros-világbajnokság Holland Nagydíján a 250 kcm-esek futamában: Alvaro Bautista maga mögé utasította Thomas Lüthit és Marco Simoncellit is. Az összetettben vezető Mika Kalliónak csak a hetedik hely jutott, a géposztály egyetlen magyar indulója, Tóth Imre a 20. helyen zárt.


A rajtot Alex Debon kapta el a legjobban, Alvaro Bautista és Marco Simoncelli csúnyán beragadt. A spanyol versenyző nem sokáig tudta tartani vezető helyét, Thomas Lüthi elment mellette, és hamar ellógott az üldözőktől.

 

Bautista azonban hamar magára talált, és a kilencedik helyről feljött Debon mögé. Sőt, még honfitársát is meg tudta előzni, de még így is több mint három másodperc volt a hátránya Lüthihez képest.

 

A két pilóta között azonban folyamatosan csökkent a különbség, Bautista négy kör alatt másfél másodpercet hozott vetélytársán. Sőt, a verseny felénél új pályarekordot futott, és nemcsak utolérte, meg is előzte a svájcit. Lüthi azonban nem hagyta annyiban, és kilenc körrel a vége előtt visszavette az első helyet.

 

A helvét versenyző előretörésében az is szerepet játszott, hogy eleredt az eső, ám itt a 125-ösökkel ellentétben nem intették le a futamot.

 

Közben a harmadik helyért is hatalmas küzdelem folyt, ez alatt Hector Barbera többször is elhagyta a pályát, és kerülő utakon tért vissza.

 

Hat körrel a vége előtt az újra belelendülő Bautista ismét otthagyta Lüthit, és meg is nyerte a futamot. A spanyol versenyzőnek ez volt a negyedik győzelme a géposztályban. Marco Simoncelli a harmadik helyre futott be, így jócskán közelebb került a mindössze a hetedik pozíciót megszerző Mika Kallióhoz.

 

A 250 kcm-es géposztály magyar indulója, Tóth Imre a 20. helyet szerezte meg.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, HOLLAND NAGYDÍJ, 250 KCM
1. Alvaro Bautista Spanyolország Aprilia 40:54.117
2. Thomas Lüthi Svájc Aprilia +4.597
3. Marco Simoncelli Olaszország Gilera +6.003
4. Alex Debon Spanyolország Aprilia +9.034
5. Hector Barbera Spanyolország Aprilia +9.079
6. Aojama Hirosi Japán KTM +11.515
7. Mika Kallio Finnország KTM +12.874
8. Takahasi Juki Japán Honda +13.622
9. Roberto Locatelli Olaszország Gilera +21.168
10. Julian Simon Spanyolország KTM +28.879
 

 

 

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA:
1. Mika Kallio Finnország KTM 140
2. Marco Simoncelli Olaszország Gilera 139
3. Alex Debon Spanyolország Aprilia 114
4. Alvaro Bautista Spanyolország Aprilia 102
5. Mattia Pasini Olaszország Aprilia 98
6. Hector Barbera Spanyolország Aprilia 93
7. Aojama Hirosi Japán KTM 90
8. Takahasi Juki Japán Honda 78
9. Thomas Lüthi Svájc Aprilia 77
10. Julian Simon Spanyolország KTM 57