Atlétika: Michael Johnson visszaadja sydneyi váltóaranyát

Szerző: MTILétrehozva: 2008. június 3. 10:20
Michael Johnson, a férfi 400 méter világcsúcstartója úgy döntött, visszaadja a sydneyi olimpia 4x400 m-es számában nyert aranyérmét, miután a múlt héten egyik váltótársa, Antonio Pettigrew bevallotta, hogy 1996-tól doppingszereket használt.


Ezt a Daily Telegraph című lapnak adott nyilatkozatában szögezte le a 400 mellett 200 méteren is rekorder sprinter.



"Antonio vallomásának híre minden korábbi doppingbotránynál jobban sokkolt. Őt a barátomnak hittem" - közölte az egyéniben háromszoros ötkarikás bajnok sztár. "Ez az érem jogtalanul, piszkos körülmények között született, ezért még ha kicsit fáj is a szívem, de visszaküldöm a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak."



A szóban forgó 2000-es váltóarannyal már évek óta "probléma" van, hiszen az akkori amerikai stafétából korábban Alvin és Calvin Harrisont is doppingoláson érték. Előbbi 2004-ben vallotta be, hogy tiltott teljesítményfokozót használt, míg utóbbi egy 2003-as ellenőrzésen akadt fenn. Rajtuk kívül 2003-ban a csak az előfutamban szerepelt Jerome Youngról is kiderült, hogy 1999-ben volt egy pozitív tesztje, így nem is indulhatott volna a játékokon.



Pettigrew a korábbi edzője, Trevor Graham ellen folyó per során tette meg vallomását. A tárgyalás csütörtökön zárult, a trénert bűnösnek találták hamis tanúzás vádjában. A szakember csoportjába jártak a Harrison-testvérek is, csakúgy mint az ugyancsak lebukott Marion Jones, Tim Montgomery és Justin Gatlin.