Ketten már a főcsoport-döntőkbe jutottak

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 11. 11:29
Lejátszották az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság két főcsoportjának egy-egy elődöntőjét, így két csapat már biztosan a legjobb négy között folytatja a küzdelmeket, ez a két együttes pedig a Baltimore és az Arizona. A Ravens a Tennessee Titanst búcsúztatta, míg a Cardinals a Carolina Pantherst verte.



Egyetlen mezőnygól döntött a Tennessee-Baltimore összecsapáson, méghozzá az utolsó percben. Ekkor Matt Stover talált a kapuba negyvenhárom yardról, és mivel a következő ötvenhárom másodpercben már nem tudott erre válaszolni a Titans, így kiderült a rúgójátékos pontjainak köszönhetően, 13-10-es eredménnyel a Ravens jutott az AFC döntőjébe.

 

Nem úgy tűnt, hogy a két csapat összecsapása ennyire pontszegényre sikeredik, hiszen az első negyedben mindkét gárda egy-egy touchdownt jegyzett. Aztán viszont két felvonáson keresztül csak a védekezés dominált, igaz, ezt nagyon magas színvonalon mutatták be a csapatok.

 

A záró felvonásban aztán Matt Stover két mezőnygólt szerzett, míg Rob Bironas egyet, így ez el is döntötte a találkozó sorsát. A Baltimore így jelenleg azt várja, hogy Pittsburgh Steelers–San Diego Chargers párharcából kivel kell megmérkőznie.

 

Az Arizona egy félidő alatt lerendezte a Carolinát, hiszen az első szünetre még csak egy touchdownos előnnyel vonulhatott a Cardinals, azonban a második felvonásban már ellenállhatatlan volt. A támadásban és védekezésben is egyaránt tündöklő vendégek a második periódust 13-0-ra nyerték.

 

A Cardinals védekezése a folytatásban is nagyon együtt volt, hiszen csupán a mérkőzés hajrájában tudott újabb touchdownt elérni. A vége 33-13 lett, így New York Giants-Philadelphia Eagles meccs győztesével az Arizona mérkőzhet majd meg az NFC fináléjában.

 

NFL, FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK:
AFC
Tennessee Titans–Baltimore Ravens 10–13
NFC
Carolina Panthers–Arizona Cardinals 13–33