A New York a ráadásban nyert rangadót

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 22. 10:01
A Tennessee és a New York nyerte a két szuperrangadót az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 16. fordulójában. A Titans a Pittsburgh ellen győzött, míg a Giants a Carolinát verte. Mindkét sikert elkönyvelő együttes hazai pályán játszhatja az összes mérkőzését a rájátszásban, kivéve természetesen a nagydöntőt.


 


Jókor állított fel karriercsúcsot Derek Ward, a New York Giant running backje az NFC-ben. A huszonnyolc éves kiválóság a Carolina Panthers ellen 215 yardot futott, és ezzel oroszlánrészt vállalt a 2007-es bajnok sikeréből. Emellett természetesen kellett az is, hogy a hosszabbításig húzódó mérkőzésen Brandon Jacobs touch downt ért el, tíz perccel a ráadás vége előtt.

Ezzel a New York kiharcolta, hogy hazai pályán játszhasson a rájátszás összes meccsén, kivétel természetesen a Floridában megrendezésre kerülő Super Bowlt. A Carolina szurkolói pedig bosszankodhatnak, hiszen 28-28-as állásnál, másodpercekkel a rendes játékidő vége előtt John Kasay, a Panthers rúgójátékosa mezőnygólt hibázott el 50 yardról.

Az AFC-ben ugyanilyen rangadót nyert a Tennessee a Pittsburgh ellen. A Titans a forduló előtt 12-2-vel állt, míg a Steelers 11-3-mal. A záró negyed előtt a hazaiak csak 17-14-re vezettek, azonban az utolsó felvonásban LenDale White és Michael Griffin is touch downt ért el, így simán nyerték a találkozót.

 


NFL, ALAPSZAKASZ, 16. FORDULÓ:
New York Giants–Carolina Panthers 34–28 – hu.
Tennessee Titans–Pittsburgh Steelers 31–14
Minnesota Vikings–Atlanta Falcons 17–24
Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts 24–31
Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 0–14
Detroit Lions–New Orleans Saints 7–42
New England Patriots–Arizona Cardinals 47–7
Denver Broncos–Buffalo Bills 23–30
Seattle Seahawks–New York Jets 13–3
Oakland Raiders–Houston Texans 27–16
St. Louis Rams–San Francisco 49ers 16–17
Kansas City Chiefs–Miami Dolphins 31–38
Tampa Bay Buccaneers–San Diego Chargers 24–41
Washington Redskins–Philadelphia Eagles 10–3