McDonald’s BringaMánia - Zalakaros

Szerző: BHLétrehozva: 2010. július 26. 14:21
Magyarország nyugati csücskéből, Zalakarosról indult hódító útjára a McDonald’s BringaMánia Park, s az egész napon át tartó kerékpáros programok.
Fotó: Takács Tamás

A McDonald’s BringaMánia Park a népszerű országúti kerékpáros tömegsport rendezvénnyel, a Zalakaros Maratonnal karöltve debütált, július 24-én, szombaton, pirosba öltöztetve a fürdőjéről híres zalai település főterét.

 

FOTÓGALÉRIA ITT.

Még a délelőtt esőbe hajló időjárás sem szegte kedvét a nagyszámú érdeklődőknek, kicsiknek, nagyoknak, családoknak, akik nézőként vagy aktívan részt vettek a különböző attrakciókon.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A Zalakaros Maratonon szokás szerint nagy létszámú mezőny gyűlt össze, a bringások 90 és 45 kilométeres távon mérhették össze erejüket több kategóriában. Az útvonal a Kis-Balatont érintve a karosi szőlődombok felé kanyarodott vissza, ahol a meredek kaptatókon már nem a tájban gyönyörködtek, hanem kőkeményen terhelték a pedált a befutó előtt. A hölgyek között 45 kilométeren Módos Gabriella, a férfiak között 90 kilométeren Rónaszéki Balázs volt a leggyorsabb.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Akiben kevésbé munkálkodott a versenyszellem, lenyűgöző helyeken túrázhatott a Kis-Balaton térségében, érintve a fokozottan védett természetvédelmi területnek számító Kányavári-szigetet.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Persze nem mindenki az országúton terhelte a pedált, a McDonald’s BringaMánia Park területén rengetegen tapsoltak a legügyesebb magyar extrém-bringások freestyle-bemutatóján. Nagy „Gizmo” Attila csapata elképesztő trükköket, szaltókat és hangulatot varázsolt, a műsor végére már üvöltő tömeg legnagyobb örömére. 

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A megrögzött focirajongók is találtak olyan játékot, melyet kapura játszanak, a Bringapóló bemutatón egy kevésbé ismert sportág mutatkozott be, és akik kedvet kaptak, maguk is lendíthettek párat az ütőkkel.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Természetesen a McDonald’s BringaMánia Park legfőképpen a gyermekekről szólt, akik ügyességi pályán gyakorolhatták a kerékpár kezelését, sőt összemérhették egymással is tudásukat különböző játékok keretein belül. Akadt közülük, aki nagyon örülhetett a nap végén, ugyanis a tombolán kisorsolt értékes ajándékok mellett egy kerékpár is gazdára talált!

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

És nincs megállás, a McDonald’s BringaMánia folytatódik! A következő felvonásra Debrecenben, az Ötholdas Pagony játszótér a Debreceni Nagyerdőben kerül sor augusztus 8-án, majd Győrben, az Ifjúság útja Barátság Sportparkban várják a szervezők az érdeklődőket szeptember 25-én. Szeptember 12-én, Budapesten, a Népstadion területén pedig igazi nagyszabású rendezvény, a McDonald’s BringaMánia Nap keretein belül tölthet el bárki egy teljes napot, középpontban a bringázással.

Címkék: kerékpár
Hozzászólások
XReal MadridX 2010. július 26. 14:42 (1)
Rajongó
  594
24 ÓRA
23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók