Döbbenet az uszodában: holland diadal

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 21. 14:17
Óriási meglepetésre az előzetesen szinte teljesen esélytelennek tartott holland női vízilabda-válogatott 9-8-ra győzött az Egyesült Államok együttesével szemben, így megnyerte a pekingi torna aranyérmét. Az európai csapat a legvégén dobta utolsó gólját, amely után a rivális már csak a kapufát találta el.


A szakértők többsége már az is meglepetéssel vette tudomásul, hogy a hollandok jutottak a fináléba,lévén a magyar válogatott számított esélyesebbnek. Godova Gábor csapat azonban nem érvényesítette a papírformát, míg a másik ágról a későbbi bronzérmes ausztrálokat nagy csatában búcsúztató amerikaiak kerültek a végjátékba.

 

A tengerentúliak világbajnoki címvédőként várták a finálét, amelynek első negyedében döbbenten tapasztalták, a hollandok nem elégedtek meg a biztos ezüsttel, „bejelentkeztek” az aranyéremért. De Bruijn duplával nyitott, majd Van Belkum találata után ismét betalált, 4-0-ra elhúzott a „lesajnált” válogatott.

 

A világbajnok ekkor ébredt fel, érezte, könnyen eldőlhet a mérkőzés sorsa. Steffens két találata után zárult az első negyed, 4-2-re vezetett az európai csapat. A második felvonásban Van den Ham találatára Golda, Craig és Gregorka válaszolt, 5-5-re módosult az állás.

 

A harmadik negyed elején De Bruijn negyedik és ötödik találatát is megszerezte, majd Villa szépített, 7-6-os holland vezetésnél kezdődött a záró felvonás. Hayes egyenlített, de az amerikaiak nem bírtak De Bruijnnal, aki ismét eredményes volt. Öt perccel a vége előtt Van Norman ismét egalizált, de az igazi feketeleves még hátra volt a világbajnoknak.

 

Már csak 45 mp volt hátra, amikor Villát kiállították, a holland szakvezető pedig időt kért. Tanácsai sikeresek voltak, lévén a parádézó De Bruijn immár hatodik gólját lőtte. A végén az amerikaiak támadtak, de Windes próbálkozása lejött a kapufáról, majd Villa sem értékesítette lehetőségét.

 

PEKING 2008, NŐI VÍZILABDA, DÖNTŐ:
EGYESÜLT ÁLLAMOK – HOLLANDIA 8-9 (2-4, 3-1, 1-2, 2-2)
Peking, Jingtung Sportuszoda, vezette: Kiszelly (magyar), Caputi (olasz)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Armstrong - Petri, Hayes 1, Villa 1, Wenger, Golda 1, Cardenas, Steffens 2, Windes, Gregorka 1, Van Norman 1, Craig 1, Hipp (kapus)
HOLLANDIA: Van der Meijden – Smit, Cabout, Hakhverdian, Van der Ham 1, De Bruijn 7, Van Belkum 1, Klein, Van den Berg, Sijbring, Guichelaar, Koot, De Nooy (kapus).
Gólok – kiállításból: 4/6, ill. 3/7