Barbi futamában az első két hely sorsa már hamar eldőlt, a lengyel és a svéd lány már az első körben elléptek a mezőnytől, és folyamatosan növelték előnyüket, Dawidowitznek pedig a négykörös verseny harmadik körében sikerült leszakítani a svéd bajnokot.
Mögöttük szorosabb volt a küzdelem, első éves felnőtt versenyzőnőnk a világranglista alapján a 11. helyről rajtolhatott, és a – számára nem túl kedvező – lankás, nyomatós emelkedőn haladt a mezőnnyel a startot követően, kis hátrányt összeszedve az első körben.
Ami rendkívül biztató a jövőre nézve, hogy úgy tűnik, Barbinak sikerült felvenni a tavalyi junior versenyekhez képest - időben - dupla terhelést, a táv hátralévő részében gyors, kiegyensúlyozott tempót sikerült hajtani.
Teljesítménye végül - a hollandiai EB-hez hasonlóan - a fantasztikus hatodik helyezéshez volt elég Barbi legnagyobb örömére. Vagyis a német Rothaus-Cube versenyzőnője, tavalyi junior VB-ezüstérme után továbbra is a legmagasabb szinten tartja a lépést a világ élmezőnyével!
1. DAWIDOWICZ Aleksandra | lengyel | 1:24:32 |
2. ENGEN Alexandra | svéd | 01:13 |
3. BRESSET Julie | francia | 02:31 |
4. STIRNEMANN Kathrin | svájci | 04:03 |
5. LAST Annie | brit | 04:16 |
6. BENKÓ Barbara | magyar | 04:35 |
1. KERSCHBAUMER Gerhard | olasz | 1:31:01 |
2. MARINHEIRO Ricardo Paulo Reis | portugál | 01:19 |
3. INDERGAND Reto | svájci | 01:34 |
4. STIRNEMANN Matthias | svájci | 01:38 |
5. LUDVIGSSON Tobias | svéd | 03:19 |
6. DRECHOU Hugo | francia | 03:32 |
… | ||
49. BÉLA Attila | magyar | 15:28 |