Nadalnak nem volt ellenfél Federer

Létrehozva: 2013. május 19. 17:50
Rómában folytatta elképesztő visszatérését Rafael Nadal, ahol az idén már másodszor mért súlyos csapást a svájci Roger Federerre, ezzel nyolcadik 2013-as tornáján, a nyolcadik döntőjében hatodszor győzött, és ezzel hetedik alkalommal nem talált legyőzőre az olasz fővárosban. ismét ő lesz a Roland Garros nagy esélyese!


Örökrangadót hozott a római finálé, ahol 30. alkalommal csapott össze az elmúlt évtized két legeredményesebb játékosa. A Foro Italicóban egyszer ráadásul már harcoltak a trófeáért, 2006-ban, amikor egy maratoni, örökre emlékezetes mérkőzésen, 6-7, 7-6, 6-4, 2-6, 7-6-ra, tehát döntő szett rövidítésben győzött a salakkirály.

Ennek a mérkőzésnek köze sem volt ahhoz, inkább egy egyszemélyes Nadal-showra hasonlított. Persze az előjelek alapján sejthető volt, hogy így alakul. A spanyol három nehéz ellenfélen, egy formában játszó Ernests Gulbison, a salakon mindig veszélyes David Ferreren és az erőből teniszező Tomás Berdychen át lett finalista. Ezzel szemben a 2013-ban szenvedő Federernek egyedül egy formán kívüli Gilles Simon jutott az első 20-ból egész héten.

Nem is volt kegyelem. Onnantól, hogy a svájci megnyerte a legelső játékot, zsinórban kilencet veszített, ráadásul úgy, hogy riválisának meg kellett volna izzadnia értük. Az első játszmát alig 24 perc alatt húzta be a mallorcai, míg a másodikban 3-0 után még küzdöttek egymással egy kicsit, de csak idő kérdése volt a vég: 1 óra 9 perc kellett.

Nadal ezzel 20. győzelmét aratta a 17-szeres Grand Slam-bajnok ellen, az idén már a másodikat és Indian Wellsben sem volt sokkal izgalmasabb. Rómában hetedszer nyert 2005, 2006, 2007, 2009, 2010 és 2012 után, míg 2013-ban ez volt nyolcadik viadala, egyúttal nyolcadik döntője, ahol hatodik tornáját nyerte meg. Kell ennél jobb visszatérés? Ráadásul ezzel garantálta a negyedik helyen való kiemelést a Roland Garroson, tehát elkerüli a Novak Djokovics-Andy Murray-Roger Federer hármast az elődöntőig. Persze nem is biztos, hogy számítana, ő a fő esélyes!

ATP RÓMA, 1000-ES TORNA, SALAK, 2.65 MILLIÓ EURÓ:

Férfi egyes döntő:

Nadal (spanyol, 5.)-Federer (svájci, 3.) 6:1, 6:3