| Babos Tímea nyilatkozata: |
| „Ellenfelem a mérkőzés után elmondta, hogy a reggeli beütés során az egyik adogatásnál megrántotta a hátát. Az alaposabb orvosi vizsgálat után azt javasolták a fiziósok, hogy próbálja meg a mérkőzést. Nagyon jól kezdtem, uraltam a mérkőzést, ellenfelem pedig érezhette, hogy félemberként nincs esélye ellenem.” |
Magyarok felemás napja
Létrehozva: 2012. május 22. 13:26
Arn Gréta kiesett, Babos Tímea viszont továbbjutott kedd kora délután. Előbb az olimpiától egyre távolodó Arn lépett pályára Leszja Curenko ellen a 637 ezer dollár összdíjazású WTA-tornán a legjobb 32 között, és kapott ki 6:1, 6:4-re egy óra 21 perc után Brüsszelben. A viadal honlapján vezetett statisztikák szerint igazságos eredmény született, szinte minden mutatóban jobbnak bizonyult az ukrán teniszező. Babos Tímeának több babér termett, igaz, Anastasija Sevastova tizenkét perc után, 0:3-nál feladta a csatát a 220 ezer dolláros strasbourgi versenyen, ugyancsak a nyolcaddöntőbe kerülésért. Az ugyanakkor óvatosságra int, hogy ezen rövid idő alatt is ütött kettős hibát a soproni. A két lány öt nappal ezelőtt Prágában is megmérkőzött, két szettben a lett diadalmaskodott.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
AJÁNLOTT OLDALAK