Még több támogatás a magyar úszóknak

Létrehozva: 2015. január 21. 14:58
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elfogadta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) javaslatát, így 2014-hez képest 50 millió forinttal nő a sportágfejlesztési programra juttatott kormányzati támogatás összege.


A MOB döntését Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök és Szabó Tünde főtitkár jelentette be az úszószövetség szerdai elnökségi ülésén, hozzáfűzve, hogy a megemelt támogatásnak köszönhetően több mint 1,3 milliárd forint jut az utánpótlás-nevelésre, illetve a műhelyekben folyó felkészülési munka nívójának biztosítására.

A tanácskozáson úgy határoztak, hogy az idén is megrendezik a Magyar Úszás Napját, méghozzá a nyíltvízi maratoni világkupa-viadallal együtt, június 20-án. A harmadik alkalommal esedékes balatonfüredi rendezvényen ezúttal a vállalkozó kedvűek a szokásos, 2021 méteres táv leúszása mellett a világ legjobb nyíltvízi versenyzőivel is találkozhatnak.