Wayne Rooney idén eljátszotta ugyanazt, mint 2010 októberében, és ismét átigazolási kérelmet nyújtott be a Manchester Unitednek, miután az idei szezonban már nem játszott olyan szerepet a csapatban, mint szeretett volna. A vezetőség visszautasította, de mivel van az a pénz, a sajtó mégis találgatni kezdett, mi lehet a csatár következő célpontja.
Az újságok hasábjain és az internetes oldalakon szóba került a rivális Arsenal is, mint lehetséges célpont, ami különösen pikáns lenne, mivel a Manchester United éppen egy éve szerezte meg az Ágyúsok egyik legnagyobb sztárját, Robin van Persie-t.
A londoniak menedzsere, Arsene Wenger szerint azonban semmi sem igaz a Rooney-ügyből. "Jelenleg senki után nem érdeklődünk - nyilatkozta a francia tréner az újságíróknak. - Most csak egyetlen dolog érdekel bennünket, a vasárnapi, mindent eldöntő bajnoki."
"Nem tudom, a Manchester United eladja-e Rooney-t, és szerintem ez a legjobb jele annak, hogy Önök is lássák, mi nem érdeklődünk iránta. Az első lépés Angliában ugyanis az, hogy a klubbal megállapodjunk, mi pedig nem vagyunk kapcsolatban velük."
Az Arsenal vasárnap játszik a Newcastle United otthonában, és ha nyer, a következő szezonban biztos Bajnokok Ligája-induló lesz.
A Daily Mail szerint visszavágni készül az Arsenal azért, hogy tavaly nyáron Robin van Persie a Manchesterbe igazolt és a Uniteddel azóta bajnok is lett. Wayne Rooneyt hoznák el ugyanis az Old Traffordból óriási áron....
Tovább a teljes cikkhez »
Sir Alex Ferguson azok után, hogy a Manchester United bajnoki címmel és a Swansea City elleni győzelemmel vett búcsút a legendás menedzsertől az Old Traffordon, részleteket árult el Wayne Rooney jövőjéről....
Tovább a teljes cikkhez »
A három évvel ezelőttihez hasonló távozási kérelemmel élt két héttel ezelőtt Wayne Rooney a Sky Sportshoz eljutott értesülés szerint. A Manchester United szerint a támadó nem eladó, de már a Chelsea-t is emlegetik....
Tovább a teljes cikkhez »
